Arkádiában, Külléné hegyének árnyékos barlangjaiban lakott Maia. Amikor megszületett a fia, bölcsőbe tette és a Hermész nevet adta neki. De a kisfiúnak nem volt sokáig maradása, kimászott a bölcsőből és átlépte a barlang küszöbét. Éppen egy teknősbéka legelészett ott a fűben. Nagyot nevetett Hermész, amikor meglátta: - Jókor jöttél, hozott isten minálunk, te kedves jószág. Kicsi cserépteknő, de lába is van, járni tud. Jobb lesz neked bent  a barlangban. Bajt hozó igézés ellen leszel varázsszer, amíg élsz. -mondta Hermész, majd bevitte a teknősbékát a barlangba. Ott aztán az állat testét kiemelte  a teknőből. Nádszálakat metszett, amelyeket átszúrt a teknő kőkemény páncélján, aztán könyökmódra hajló fogót illesztett hozzá, ezen át gerincet fektetett és hét juhbélből készült húrt feszített ki rajta. Amikor elkészült új játékéval, ki is próbálta azonnal. Miközben pengette a húrokat, énekelt is. De aztán ezt a mulatságot is elunta, új játékát a bölcsőbe rejtette. Húsra éhezett, ezért egy ugrással a barlang bejáratánál termett ismét, ahonnan szép kilátás nyílt a vidékre. Miután a Nap lepihent az óceánban, Hermész az éj leple alatt elindult Pieria-ba, ahol az istenek gulyája legelészett.

Hermész a nagy gulyából kiválasztotta Apollón ötven tehenét, majd elhajtotta őket. Arra azonban nem figyelt, hogy lábnyomokat hagyott maga után. Egy idő után felfedezte ezt, ezért elhajította saruját, aztán lombos faágat kötött nyalábbá tamarisk és mirtusz ágaiból, saru helyett azt illesztette a talpa alá. A teheneket háttal fordította  és úgy hajtotta tovább, hogy a lábnyomok visszafelé vezessenek. A hosszú út alatt csupán egy öregemberrel találkozott, aki a szérűjén dolgozott. Hermész odaszólt neki: - Meglásd, munkádon áldás lesz, ha hallgatsz rám: amit láttál, tedd nem látottá, amit hallottál ne mondd el senkinek! Jól is tette, hogy sietett, mert az éjszakának, a tolvajok segítőtársának már nem volt sok ideje. Püloszban, az Alfeiosz folyó mellett tágas istállót talált, abba hajtotta be Apollón széleshomlokú teheneit. Megitatta őket, szalmát adott nekik, harmatos lóherével megetette gondosan. Ezután rőzsét gyűjtött, hogy tüzet tudjon rakni. Csak úgy lobogott a lángja, ropogtak benne a gyantás rőzsék. Két tehenet mindjárt meg is sütött benne. A maradékot elégette, a parazsat földdel betakarta még mielőtt tovább indult volna. Bizony felkelt már a Nap, amire visszaért Külléné hegyére. De szerencséjére senkivel sem találkozott a hosszú úton, még a kutyák sem ugatták meg. Miután anyja rájött arra, hogy fia éjjel elkóborolt, bezárta a barlang ajtaját. -Hol kószálsz éjszaka? Mennyi bajom van veled, pedig csak tegnap születtél és már attól kell félnem, hogy eljön érted Apollón, nehéz bilincseket rak rád, amitől soha nem szabadulsz meg. Hermész csak nevetett a pólyában: - Sose félts te engem. Ha sokat nyomoz utánam Létó fia, akkor még inkább megjárja. Elmegyek Delphoi-ba, az ő szentélyébe, ahol bőségesen találok lopni valót. Háromlábú székeket,üstüket, aranyat, vasat és rengeteg ruhát.

Eközben Apollón is észrevette, hogy ötven tehene eltűnt a legelőről. Csak a fekete bika sétált és a négy komondor, de az őrizütekre bízott csordát a föld nyelte el. Apollón elindult, hogy megkeresse az állatokat. Útközben találkozott az ősz hajú öregemberrel, aki éppen a palánk gerendáit igazgatta. - Nem láttál valakit, aki pontosan ötven tehenet hajtott errefelé? Az öreg így válaszolt: - Látok én sok mindent, de bizony nehéz lenne mindent elmondanom. Annyian járnak az úton, hogy nehéz visszaemlékeznem mindenkire. De láttam egy gyereket tegnap tehenekkel. A kezében vessző volt, az állatokat pedig hátrafelé vezette. Alighogy befejezte az öreg, jósmadár repült arra. Attól megtudta Apollón, hogy Zeusz fia lehetett a tolvaj. Apollón nem sokat késlekedett, Maia barlangja felé vette az irányt. Amikor Hermész meglátta az istent, fülére rángatta a pólyát, majd összehúzta magát, mint valamilyen gyámoltalan kukac. Apollón rögtön megismerte Maia-t, a hegyek nimfáját. De előbb még szétnézett a barlangban, minden zugba betekintett, a kulcsokkal három ajtót is kinyitott. Csak nektárt talált, ambróziát, ezüstöt és a nimfa bíbor színű ruháit. A bölcsőhöz lépve ráförmedt Hermészre: - Add ide a teheneket gyorsan, amíg szépen beszélek. Mert tudok én mást is. Megfoglak és ledoblak a Tartaroszba, onnét aztán sem apánk, sem anyád nem tud felhozni többé. Hermész csak pislogott értetlenül: - Micsoda tehenek? Nem találtam soha semmiféle tehenet, de nem is tudom, hogy mit akarsz tőlem. Csak tegnap születtem, a lábam is gyenge ahhoz, hogy kilépjek a bölcsőmből a göröngyös földre. Aludni szeretek és szopni anyám fehér tejét, mással ugyan nem törődöm. Az istenek is mind ki fognak nevetni téged, ha megtudják engem vádoltál. 

Apollón nem hitt az újszülöttnek, ezért elvitte Zeuszhoz, hogy ő tegyen igazságot. Az Olümposz hegyén ekkor együtt volt valamennyi isten. Apollón közölte velük, hogy bizonyos tud arról, hogy az újszülött elrabolta ötven tehenét, azonban nem akarja beismerni bűnét. Hermész Zeusz színe előtt is letagadott mindent, de a főistent nem lehetett ilyen könnyen becsapni. Kiadta a parancsot, hogy keressék meg a teheneket. Hermésznek amúgy is azt a szerepet találta ki, hogy az istenek követe és kísérője legyen, mután megnő. Zeusz parancsának engedelmeskedni kellett. Apollón és Hermész megérkezett Püloszba, az Alfeiosz folyó gázlójához, ahol Hermész kivezette az istállóból a teheneket. Akkor pillantotta meg Apollón  a két levágott tehén kifeszített bőrét a kősziklán. - Hogyan tudtál egynapos korodban két tehenet megnyúzni? Szörnyű erős lehetsz, magam is félek már tőled. -kérdezte Apollón, aztán megkötözte erős kötelekkel Hermész kezét. De Hermésznek annyi ereje még maradt, hogy  a teheneket megkötözve is elbűvölje. Az állatok mozdulni sem tudtak. Apollón nagyon elcsodálkozott ezen, de kénytelen volt elengedni Hermészt, hogy feloldja a varázslatot.

Hermész úgy döntött, hogy kiengeszteli Apollónt a sok bosszúságért, amit neki okozott. Szerencsére nála volt a lant, amelyet egy percig sem engedett ki a kezéből. Megpendítette a húrokat, majd énekelni kezdett. Apollón nevetni kezdett az örömtől. - Ötven tehenemet sem sajnálnám ezért az énekért. Én vagyok a múzsák vezetője az Olümposzon, de tőlük sem hallottam még soha ehhez hasonlót. Legyünk barátságban ezentúl és majd én foglak téged elvezetni az istenek közé. Hermész így válaszolt: - Szívesen megtanítalak téged erre a dalra, sőt neked is adom a lantot. Ezt követően a két testvér kihajtották a teheneket a legelőre, aztán a havas Olümposz felé indultak. Zeusz boldogan nézte, hogy fiai békét kötöttek egymással.