Chamerau lovagja egyszer feleségül akarta venni az erényes molnár leányát. Mivel a lány nem akart tőle semmit, a lovag ekkor kényszeríteni akarta a házasságra. A Bajor-erdőben megleste, amikor egyedül van, majd kíséretével üdözőbe vette őt.  A lány menekülni kezdett, de nem sok esélye volt lovon ülő üldözőivel szemben, ezért a folyóba ugrott.  A lovag azonban nem adta fel, ő is belevetette magát a hullámokba. Ekkor nagyon különös dolog történt, mert a folyó hullámai  a partra lökték a molnár leányát. Aztán hirtelen csend lett. Amikor a lány magához tért és kinyitotta a szemét, üldözője már nem volt sehol. A  folyó közepén nagy kövek álltak, amelyek korábban nem voltak ott.

A Lusen csúcsát alkotó számtalan gránitszikla mindig is ámulatba ejtette az embereket. Sok mítosz magyarázza el az eredetüket. Az ördög egykor ezen a helyen rejtette el  aranykincsét és több tonna köveket halmozott rá. Egy másik legenda szerint akkoriban, amikor a Duna-síkságról szállítottak értékes rakományt a határhegységen át Csehországba, kenyérbankot hoztak létre. Az út nehéz volt, az utazók pedig sem menedéket, sem élelmet nem találtak a zord természetben. A Lusen-en létesített kenyérbankban a helyi pékek kenyeret helyeztek el az utazók számára. Az utazóknak egy dobozba kellett volna tenniük a pénzüket, hogy kifizessék az árát. De a kereskedők közül nem mindenki volt becsületes, így előfordult, hogy egy-két ember úgy vitte el a kenyeret, hogy nem fizetett érte. Azonban a lopások nem maradtak büntetlenül, mert az ördög elvitte a lelküket és a testüket kővé változtatta. Sok más legenda is szól a lusen-i kenyértolvajokról. Abban az időben állítólag két akasztófát állítottak, egyet a bajor oldalon és egy másikat a cseh oldalon. Az akasztófát a szélhámosok elrettentésére szánták, de ha tetten érték őket, akkor fel is akasztották rájuk őket.  Jelenleg itt a kék oszlopok találhatóak, amelyek a határt jelölik.

Az óriás

Egy óriás élt valaha az Osser környékén. Amikor üveggyárakat kezdtek építeni és emiatt és elkezdték irtani az erdőket, hogy a kemencéket fával táplálják, nagyon dühös lett az óriás. Egy nagy sziklát gördített le a hegyről  a falvak felé a völgybe kunyhók felé. Azonban a nagy szikla mintegy varázsütésre megállt két játszó gyerek előtt anélkül, hogy célba ért volna. Az egyik gyerek később találkozott az óriással, majd barátsága jeléül felajánlott neki egy rugófüvet. Az óriás fogta a növényt és megszagolta, de a varázsfű kárt tett benne és az óriás szétrobbant.   Ettől kezdve az Osser környéki emberek békére találtak. Később az Osser mindhárom csúcsán egy-egy kastélyt építettek. Az egyik várúrnak volt egy nagyon szép lánya, akit a másik két kastély urai is kiszemeltek maguknak. A lány választott is kettejük közül, de a vesztes megharagudott és elátkozta őket. Nagy vihar tört ki, az esőzések szinte mindent elárasztottak és a szél szinte mindent kidöntött.  Miután véget ért a vihar, a harmadik Osser-csúcs a várral és annak lakóival együtt eltűnt.

Todtenau mocsár

A sűrű ködfelhők, amelyek időnként megfeszülnek a lápon, elrejtik annak titkait, ezekről pedig csak a legendák beszélnek. A középkorban a pestisben meghalt embereket ide temették el és a halottak azóta sem leltek megnyugvást. Ötszáz évvel ezelőtt elsüllyedt  a lápban egy kisváros is, amelynek templomtornyát sokáig lehetett látni. Időnként hallhatjuk a zenét és az énekszót a láp mélyéről, de nem szabad engednünk a csábításnak.

A füstcsövek és az elveszett kincs

A Kaitersberg név valószínűleg a harmincéves háborúig nyúlik vissza, amikor a svédek megszállták a régiót. A Bajor-erdő környékén az emberek a sűrű erdőkbe menekültek, hogy elbújjanak az ellenséges seregek elől. Egyedül a tűz jelentett problémát, hiszen annak felszálló füstje elárulta hol tartózkodtak éppen. Így hát a sziklaoszlopok, vagyis a füstcsövek között gyújtották meg a tüze. A füst a kősziklák mentén haladt felfelé és azt csak az alatta lévők láthatták. Egy barlang és egy kút felfedezése a helyszínen arra utal, hogy ez a legenda igaz történeten alapul. Ebben az időszakban egy másik érdekes történet is fennmaradt Drachselsried településével kapcsolatban. Itt egy kastély állt, amelynek gazdája éppolyan gazdag volt, mint gonosz. Mielőtt szolgái elmenekültek volna, elárulták a svédeknek a kincs rejtekhelyét. De a fösvény várúr már elásta vagyonát egy közeli hegygerincen, a Frath-ban. A svédek szerették volna megtudni tőle a kincs titkos helyét, de a várúr nem árulta el még úgy sem, hogy hal halálra kínozták. Így a kincset a mai napig sem találták meg.

A Hegedűrét

A Bajor-erdőn áthaladó muzsikus útközben egy farkasgödörbe esett. Nem telt bele sok idő, egy farkas is beleesett ugyanebbe a gödörbe. A zenész az életét féltve nem tudta, hogy mit tegyen, ezért elővette a hegedűjét, hogy utoljára játsszon vele. Amint játszani kezdett, a farkas azonnal megnyugodott.  Órákig húzta a hegedűt, de hajnal felé a hangszer húrjai már kezdtek elszakadni. Szerencsére a helyi vadász éppen arra járt, meghallotta  a hegedű hangját,  és kiszabadította a kimerült férfit a gödörből. Azóta ezt a Rimbach melletti rétet Hegedűrétnek hívják.

A Rachel-tó szelleme

 A Rachel-tó a legendákban az elvarázsolt lelkek otthona. A merész halászok, akik néha csónakjaikban a tavon halásztak, hallották a víz aljáról jövő hangokat, amelyek így szóltak: - Meg foglak enni. Weklin grófnő egykor a Rammelsberg-kastélyban élt, amely Schönberg közelében található. Kapzsiságáról és irigységéről volt ismert, szolgáit folyton kínozta és nem érdekelte, hogy népe nyomorog. Miután meghalt, koporsóját  nem tudták elszállítani, mivel nagyon nehéz volt.  Az égen hollók jelentek meg,  amelyek végül a koporsó tetejére szálltak és az könnyű lett, mintha nem is feküdt volna benne senki. A temetés után nem soha többé nem lett nyugalom a várban. Éjszaka a szívtelen grófnő nyugtalan lelke sétált át Rammelsberg kamráiban. Ez annyira aggasztotta és megrémítette a várurat és a szolgákat, hogy végül egy paphoz fordultak, aki a gonosz szellemeket a Rachel-tóba száműzte. Ettől kezdve már nem a kastélyban, hanem magasan a tó partján látták a grófnőt, ahol továbbra is nyugtalanul várja a megváltást. Történt egyszer, hogy fiatalok egy csoportja sátorozott a tó mellett. Mivel nagy viharba keveredtek, ezen a helyen kellett éjszakázniuk. Úgy tombolt és üvöltött a szél, hogy egy szemhunyásnyit sem tudtak aludni. De amilyen gyorsan jött a vihar, olyan gyorsan el is múlt és csend borult a tájra. Csak egyikük maradt életben reggelig, állítása szerint társai a tóba fulladtak azután, hogy követték a boszorkány szellemét.