Az Ozirisz bánya az ismeretlen forrásból származó talajvíz miatt továbbra is az egyik leginkább megközelíthetetlen egyiptomi helyszín.  Ha valaki nem ismeri a pontos helyét, akkor könnyen észre sem veheti a sivatagba vájt nem túl feltűnő mélyedést. A helyet először 1837-ben jelölte meg a nagy piramisok mellett Perring brit egyiptológus és mérnök, de egyes források arra utalnak, hogy Giovanni Caviglia olasz régész már előbb járt itt. Selim Hasan egyiptomi régész a Khafre piramisa és a Szfinx melletti Völgy temploma közötti felvonulási út megtisztítása közben felfedezett egy aknát az út alatt. Ekkor még a legalacsonyabban lévő szinteket teljesen elárasztotta a víz, ami  akadályozta a további kutatásokat. Az egyik legenda szerint itt talált utolsó menedékére Ozirisz ókori egyiptomi isten. Legkorábban csak 1999-ben,  az egyiptomi régiségügyi miniszter engedélyével lehetett vizet szivattyúzni az akna legalsó szintjéről. A miniszter személyesen felügyelte a munkálatokat, az aknát pedig a leletek feltárást követően lezárták, napajinkban sem látogatható.

A nyilvánosságra hozott adatok szerint a lelőhelyen különféle formájú obszidiánból, dioritból, palából, fajanszból és bazaltból készült amulettek kerültek elő. Hérodotosz ókori görög történész munkái között találhatunk egy furcsa utalást arra vonatkozóan , hogy a Nagy Piramis építőjét egy gránit szarkofágban temették el a föld alatt, ahol víz volt. Az aknába történő leereszkedés során először a bejárati ajtótól körülbelül tíz métert kell leereszkedni egy függőleges létrán. A másik lépcső egy emelvény után következik,  majd végül lejuthatunk a hét helységből álló  téglalap alakú helyiségbe. Ezek közül kettő kiváló minőségű bazalt szarkofágokat tartalmaz. Nehéz elképzelni, hogy a szobák falait képező óriási kődarabok hogyan kerültek méretükhöz képest ekkora mélységbe. Ráadásul az északnyugati fülkében ismeretlen eredetű vas-oxid nyomaira bukkantak a kutatók. A legnagyob rejtélyek azonban a harmadik, legalsó szinten várnak ránk. Itt  vízzel körülvett mesterséges szigeten található egy másik szarkofág, amely kívülről nagyon hasonlít a felsőbb szinten lévő társaihoz, azonban ez gránitból készült. A szigeten téglalap alakú oszlopok maradványait találták meg, amelyek egykor a szarkofág fölé magasodtak.

A mitológiában Ozirisz élő király volt, aki Egyiptom felett uralkodott, jólétet és fejlődést hozott uralkodása. Féltékeny testvére, Seth azonban elárulta és meggyilkolta, de Ízisz kitartó munkájának köszönhetően végül feltámadt és a halottak uralkodója lett. Az akna felfedezését követően a régészek úgy gondolták, hogy a kamrák Ozirisz mitikus sírját rejthetik. Zahi Hawass, a fentebb is említett egyiptomi régiségügyi miniszter volt az, aki Ozirisz-aknának nevezte el. Az akna és a hozzá tartozó kamrák nemcsak Khafre útja alatt helyezkedtek el, hanem évekig ivóvízforrást is biztosítottak a helyiek számára. Emberi maradványokat is találtak két kamrában, legalább három személy képviseletében. Érdekes módon a legtöbb csont  a testek jobb oldalsó részén maradt meg.

A legnagyobb titok még mindig a sírhely létrehozásának módja.  A hatodik dinasztia idején mai tudásunk szerint elképesztően nehéz feladatnak minősül  ilyen bonyolult és hosszú föld alatti hálózatot mélyen az alapkőzetbe vájni. Ehhez ugyanis bronzszerszámokra lenne szükség. A második és harmadik szint közötti akna falain és a harmadik szint mennyezetén is feltűnően jó állapotban megmaradt szerszámnyomok láthatók, amelyek a modern gépek által hagyott nyomokhoz hasonlítanak. Ilyen rejtélyes gépek által vésett nyomokat  világszerte találtak különböző helyeken, például a kínai Longyou-barlangokban.  Az is lehetséges, hogy Ozirisz sírja és a föld alatti alagúthálózat szorosan kapcsolódott a szomszédos piramisokhoz, ahogyan utalt erre Christopher Dunn mérnök is.

Az Ozirisz sírhelyt eredetileg úgy tervezték, hogy megfeleljen szigorú akusztikai szabályoknak is. A vízzel megtelt járatok és a kamrák elrendezése a hang térbeli erősödését szolgálta,  a víz pedig funkcionális szerepet játszik a hangvezetésben. Az ókori kultúrák népei a hangot gyógyításra is használták, továbbá ezáltal próbálták feltárni vagy megváltoztatni az emberi tudat mélyebb rétegeit.  Napjainkban már tudjuk, hogy egyes frekvenciák és hangminták, például az infrahang és a binaurális ütemek hatással vannak az emberi tudatra. A temetést követő rituálék magukban foglalták a varázslatokat és imákat, hogy ezek segítségével az elhunyt lelkét biztonságosan  átvezessék a túlvilágon. Ez a sír azonban nem hasonlít a korabeli máshol feltárt egyiptomi sírokhoz, például a Királyok Völgyében lévőkhöz, mivel nem alkalmaztak díszítéseket a falakon és a szarkofágokon. Elrendezése is nagyban eltér a hagyományos temetkezési helyektől. Jan Assmann egyiptológus rámutat, hogy a folklórértelmezéseket alátámasztó közvetlen régészeti bizonyítékok hiánya nem feltétlenül teszi érvénytelenné azok kulturális és szimbolikus jelentőségét. Azt állítja, hogy a mítoszok és legendák döntő szerepet játszottak az ókori egyiptomi kultúra és vallási hiedelmek kialakulásában. Ozirisz sírja a nagy piramisok mellett mindenestre emlékeztet bennünket arra, hogy a múlt sohasem múlik el igazán. Az ősi civilizációk titkai  továbbra is hívogatnak bennünket, korszaktól függetlenül.