Mint egy nagy tál fenekén a víz, úgy pihen Szent Anna tava hegyek aljában, fenyvesek között. Ugyan ki gondolná, hogy ennek a tónak a helyén egykor régen magas hegy volt, annak tetején büszke vár, amely kevélyen nézett le a csíki és háromszéki falukra. A tó vulkanikus eredetű, így valóban hegy volt egykor annak helyén. De nem egymaga volt a vár ezen a vidéken: átellenben egy órányira a ként lehelő, fojtó szagú Büdös-barlang felett is vár volt. Nyomuk sem maradt az építményeknek, de szomorú emlékük mondák formájában örökre fennmarad.

Két testvér élt mindkét várban, mindkettő kevély és gőgös. Szívükben nem volt szeretet senki iránt. A föld népét sanyargatták és fosztogatták, egymást sem szerették. Mindig azon vetélkedtek, hogy melyiküknek van több. A két vár pincéjében roskadásig hevert mindenféle kincs, arany és ezüst. Egyszer aztán messzi földről egy nagy úr érkezett látogatóba a büdösi vár urához hatlovas hintón. A hintó nagyon egyedi és különleges volt: arany kerekek, tengelyek, rudak. Nem is volt több nyugodalma a büdösi vár urának, amikor meglátta ezt a hintót és annak hat lovát. Nem hagyta békén a vendéget, meg akarta vásárolni annak kincseit. Viszont a látogató minden feltett kérdésére és ajánlatára azt válaszolta, hogy nem eladó. A várúr ezután úgy döntött, hogy cselhez folyamodik. Nagy vendégséget rendezett, amikor a vendég pedig már a bortól ittasan jó kedvre derült, elővette a kockajátékot. Arra számított, hogy majd a játék jogán elnyeri a lovakat hintójukkal együtt. Jól gondolta, mert a szerencse melléje szegődött. Elnyerte a vendég minden pénzét. Amikor elbúcsúzott a vendég, első dolga az lett a várúrnak, hogy meglátogatta testvérét. Az éppen a vár udvarában volt.

-Van neked is ilyen hatlovas hintód?

-Ilyen nincs, de lesz különb!

-Szeretném azt látni!

-Egy nap sem kell hozzá, már látni is fogod!

-Én meg azt mondom, legyen tied a váram és minden uradalmam, ha ezeknél különbekkel jössz hozzám!

Egész nap azon tűnödött, hogyan tudja majd beváltani ígéretét. De hiába tűnődött, nem jutott eszébe semmi, keservesen megbánta heves döntését. Azonban hirtelen ötlettől vezérelve magához rendelte a vidék legszebb tizenkét lányát. Egy fél nap sem telt el, máris jöttek a jobbágyok és velük a lányok. Voltak százan is, egyik szebb a másiknál, de legszebb közülük egy Anna nevezetű volt. Őt választotta ki először a vár ura, aztán még tizenegyet melléje. Amikor már ott álltak, előhozatta aranyos hintóját, majd elébe fogatta a tizenkét leányt. A leányok támolyogva léptek előre, de meg sem tudták mozdítani a nehéz hintót. Haragra gerjedt a várúr, ostorával Annára csapott, aki legelől állt. Fehér húsából kiserkent a vér.

-Verjen meg az egek ura! -kiáltott fel Anna. -Süllyedj a föld alá.

Abban a pillanatban elfeketedett az ég, villámlott és dörgött, recsegtek -ropogtak a fák, a vár tornya megdőlt, aztán hirtelen összeomlott, utána az egész vár. A föld alá süllyedt minden mind alább és alább, végül víz borította el. A vár helyén tó keletkezett, benne tizenkét hattyú úszkált. Távolabb tőlük egy sárkány azon erőlködött, hogy megfogja azokat, de nem járt sikerrel. A tizenkét hattyú végül kiszállt a partra, ott pedig leányokká változtak ismét. Siettek haza mind az otthonukba, csak Anna maradt ott. Kápolnát építtetett a tó partján, itt egész életét apácaként élte le. Zarándokoltak az emberek mindenhonnan a kápolnához, együtt imádkoztak a szent életű lánnyal, akit még életében szentnek neveztek, halála után pedig róla nevezték el  a tavat.

Ezután tündérek érkeztek valahonnan a Szent -Anna tóhoz, akik esténként feljöttek a víz felszínére, ottan játszottak és beszélgettek egymással. Eközben annyira szépen énekeltek, hogy aki hallotta, azt hitte angyalok vannak ott. A megépült kápolnába harangot vittek az emberek, melynek a hangja sokkal szebb volt, mint a tündéreké. Egy szerzetes élt a kápolnában, aki nemcsak reggel, délben és este, hanem éjfélkor is meghúzta a harangot. Amikor a tündérek meghallották a harang zúgását, torkukon akadt az énekszó, szomorúan és dühösen szálltak alá a tó fenekére. Innentől kezdve a tündérek királynőjének nem lett nyugta. Magához hívta a hétszakállú törpét, kiadta neki, hogy hozza el a harangot. Amint beesteledett, a törpe előbújt a tóból, bement az erdőbe. Észrevette, hogy valaki tüzet gyújtott. A tűz mellett egy pásztor feküdt.

-Lopd el a képolna harangját, én pedig annyi kincset adok érte, hogy az unokád unokája is hatlovas hintón járhat ezután!

Nem válaszolt rögtön a juhász, egy ideig gondolkodott.

-Jól van, hétsinges törpe, ellopom a harangot.

Még az éjjel el is lopta, aztán átadta a törpének. A kincs egy fenyőfa tövében volt elrejtve. A juhász felveszi vállára a rakományt, amely egy zsákban volt, majd elindul a szállása felé. De a súly terhe alatt belesüpped térdig, majd mellig az iszapba. Megijed a pásztorlegény, ledobja magáról a zsákot, negy nehezen kimászik az iszap fogságából.

Reggel harangozni akart  a képolna szerzetese, de nem volt amit meghúzzon. Megy a juhászhoz, mivel csak ő volt a közelben és mondja neki könnyes szemekkel:

-Ellopták a szépen csengő harangot. Nem vetted észre, hogy ki tette?

-Nem vettem észre !

Az emberek egy másik harangot öntöttek, de annak rekedtes hangja lett. Esténként, amikor a szerzetes meghúzta, feljöttek a tündérek a tó felszínére, mindenféle gúnyos verseket és szavakat kiabáltak, köztük ezt is: Gingalló szent ajtó, főzz kását, nincsen só! Ha nincs só, kérj mástól. Ha nem ad, vágd pofon.

Elszomorodott az istentelen csúfolódásokon a szerzetes, de még a juhásznak sem volt nyugta. Elhatározta, hogy visszaszerzi a harangot. Este, amikor elő szoktak bújni a tündérek, a tó mellé terelte a nyáját. Összekötözte a kosok szarvait. Leült a tó partjára, lábát a vízbe mártotta és ott várta, hogy jöjjön elő a tündérek királynője.  Csakugyan felbukkant a tó közepén a tündérek királynőjének aranyhajú feje. Amikor meglátta a juhászt, magához akarta csalogatni, hogy aztán megfojtsa a tóban. De mivel az nem ment, a királynő kénytelen lett közelebb menni hozzá. Nyújtotta a kezét a juhászlegénynek, a juhász is az övét. Viszont a tündér volt az erősebb, berántotta a pásztort magával a tóba. De mivel másik kezével megfogta az egyik kost, azok meg össze voltak kötözve, kirántották gazdájukat a tündérrel együtt a tóból. Cserébe azért, hogy szabadon engedje, a harangot kérte a juhász, amit aztán vissza is vitt a képolnába. A tündérek elköltöztek a tóból.

A Mohos-tőzegláp a Hargita hegység vulkanikus vonulatának  legdélebbi tömbjének, a Csomád-hegység kettős kráterének északi tagja. A másik kráterben található a Szent Anna-tó. A hajdani krátertó fokozatosan alakult át magashegyi láppá. A Szent Anna- tóra is hasonló sors vár majd. A lecsapolás, valamint a későbbi erdőirtás a láp szintjének komoly csökkenéséhez vezetett. A tavak érdekessége, hogy a felszínük viszonylag kicsi (néhány négyzetméter), a mélyben viszont óriási víztömeg található. Szélüket tőzegmoha alkotja, amiről azt hihetnénk, hogy szilárd talaj. Emiatt a kiépített ösvény elhagyása rendkívül veszélyes. Itt nő a tőzegrozmaring, amely nagyon mérgező. A KGB emberei állítólag ennek a növénynek a mérgét használták a hírhedtté vált esernyős trükk alkalmazásakor. Egy esernyő hegyes végét bekenték a növény kivonatával, így az utcán úgy tudták megmérgezni a kiszemelt személyt, hogy az  apró balesetnek tűnjön. Szívelégtelenségben hunyt el egy nappal később,  semmilyen nyomát nem találták a méregnek. Néhány méhfaj immunissá vált a méregre, de a nektár által a méreg a mézbe is eljut, ezt kerge méznek nevezik. Vigyázni kell a mámorkával is, melynek termése nagyon hasonlít a fekete áfonyáéhoz.