Velence rejtélyei
Velence a történelem, a hagyományok és a hiedelmek városa. Lagúnái a vízben nemcsak magát a várost, hanem legendáit is a hátán hordozták. A legenda szerint 421-ben helyezték el a Szent Jakab-templom alapkövét a Rialto szigeten, ezt tekintik Velence alapításának dátumaként. Történelme az V. században kezdődött, majd az egyik legnagyobb kereskedelmi hatalommá vált.
Kísértetsziget
A fekete pestis után több ezer embert égettek el a fertőzés megelőzése érdekében, Poveglia szigetén temették el őket. A sziget talajának fele emberi hamu. Később a helyet ismét betegek ápolására használták, megépült egy elmegyógyintézet. A betegeken alkalmazott embertelen kezelések rögzített példái között szerepelt az agyba bocsátott áramütés, lobotómiák, kivéreztetés és egyéb kísérleti orvosi eljárások. Sok beteg meghalt, őket ugyanoda temették el, ahová egy évszázaddal előbb a pestisben elhunytakat. Az elmegyógyintézet igazgatója később öngyilkos lett, a szellemek által kényszerítve az óratoronyba ment, majd leugrott. Egy nővér tanúja volt az eseménynek. Azt mondta, hogy nem halt meg a földön, hanem egy furcsa köd beborította, majd behatolt a testébe. A nővér arról is beszélt, hogy az igazgató sokat kínozta a betegeket, így ő abban hisz, hogy a halottak eljöttek érte.
A kitépett szív
Cesco Pizzigani volt a korszak egyik legképzettebb velencei kőfaragója. Kézzel készítette a Castello kerületben található San Marco iskola homlokzatának néhány legérdekesebb és legértékesebb szobrát, amely egész Európában híressé tette. Néhány évvel később, az 1500-as évek elején a művész felesége megbetegedett. Cesco mindent megtett, hogy meggyógyítsa, még műhelyét is eladta, de a felesége meghalt. Mivel semmi pénze nem maradt, az iskola udvarán gyakorolta régi művészetét, hajók sziluettjeit faragta. Az idő múlásával Cesco egy véső segítségével képeket karcolt a márványba. Csónakok haladtak át a csatorna mentén, áruikat a téren rakodták le. Egy ilyen hajó egyik rajza még mindig látható a márványon. Egy velencei nő fiút szült. Apja egy Levantine néven ismert török ember volt. Giudecca szigetén élt más gazdag levantin partról (Dél-Törökország) érkezett kereskedőkkel együtt. A fiú apjával élt, majd egyszer a Castello kerületbe látogatott, hogy meglátogassa ott anyját. Harcolt az identitásával, mert félig velenceinek, félig pedig levantin-nak tartotta magát. Egyik közösség sem fogadta el teljes mértékben, anyja is folyton ostorozta régóta. Egyik este vita után anyját leszúrta. Még ki is tépte a szívét, majd a kést eldobva elmenekült. Az iskola melletti híd felé rohant, de közben megbotlott, kiejtette kezéből a szívet. A téren hang hallatszott a szívből: A fiam, megsérült? A fájdalom sújtotta fiú öngyilkos lett, megfulladt a híd alatt folyó vizekben. A velencei legenda szerint a koldus Cesco mindent látott a lépcsőn. Megörökítette a jelenetet a mellette lévő márványban, megfagyasztva a tragikus pillanatot az időben. Hűvös éjszakákon a levantin-i ember még mindig a téren járkál, szomorú nyögése az egyetlen hang erre. Sokan úgy vélik, hogy továbbra is anyja szeretetét keresi. Aki arra jár egyedül, annak kitépi a szívét. Sokan úgy vélik, hogy Cesco Pizzigani valóban létezett.
Vörös kő
1630-ban egy Giovanna nevű nő, aki a Sestiere kastélyban élt, egyszer látta Jézus anyját, Máriát. A jelenés figyelmeztette őt, hogy a pestis terjedőben van, ezért meg kell állítani. Fessen egy képet, amely ábrázolja őt. Így is lett, a körzetet nem érintette a betegség. Miután a pestis megszűnt, a kép is eltűnt. Viszont a kő alapszíne megmaradt, vörös színe emlékeztet arra mindenkit, hogy a betegség végleg véget ért. Azóta a Sottoportego-ban sétáló velenceiek mindig vigyáznak, hogy ne lépjenek erre a vörös kőre, amelyet a szerencsétlenség jelképének tekintenek.
A boszorkány
A Cannaregio kerületben található Tintoretto festőművész egykori háza. A XV. században épült gótikus stílusban. Az épület homlokzatán Herkules domborműve látható. A legenda szerint Marietta-t, Tintoretto lányát egy idős asszony látogatta meg, miközben ő a templomba indult, hogy részt vegyen a miséken. Az idős asszony áldozó kenyeret adott neki. Azt mondta, hogy minden nap ennie kell belőle és ha így cselekszik, akkor fénylénnyé változik, Szűz Máriához hasonlóvá. Viszont ez csak úgy fog sikerülni, ha senkinek sem beszél róla. Marietta minden reggel ahelyett, hogy lenyelte volna a kenyeret, elrejtette a darabjait egy kertben lévő dobozban, amelyet a vályú mellett rejtett el. Az állatok megdermedtek, mikor inni akartak a vályúból, nem tudtak megmozdulni. Marietta ezt látva megijedt, majd bevallotta apjának az idős asszonnyal való találkozását. Tintoretto azonnal rájött, hogy az idős nő boszorkány, aki megpróbálta ellopni lánya lelkét ezzel a gonosz trükkel. Ezután kidolgozott egy tervet. Először behozta a gyülekezet ostyáit a templomba, azokat az oltárnál hagyta, aztán azt mondta lányának, hogy hajoljon ki a ház erkélyéről, hívja oda az idős asszonyt. Eközben Tintoretto elrejtőzött a bejárati ajtó mögött. Amint a nő bement az ajtón, a festő leütötte őt. A boszorkány viszont füstfelhőbe burkolózva elmenekült a falon át, maga után hagyva egy nagy lyukat. A lyuk betömése és a ház védelme érdekében Tintoretto Herkules szobrát tette ide.
Vörös tégla
Szintén a Castello kerületben egy vörös szív alakú tégla látható. Az aluljáró meglehetősen népszerű hely, mivel a szerelmesek azt remélik, hogy a helyi legenda igaz és szerelmük örökkévaló marad. A legenda szerint egy Orio nevű halász megmentett egy sellőt, Melusina-t. Orio arra kérte Melusina sellőt, hogy menjen hozzá feleségül. A sellő is egyetértett ezzel, ha az esküvő előtti napokban szombaton nem fognak találkozni. Orio nem tartotta tiszteletben a kérést. A harmadik szombaton a kíváncsiság úrrá lett rajta. A szokásos találkozóhelyen a halász nem találta a sellőt. Viszont ott volt egy nagy tengeri kígyó, amely Melusina volt, ugyanis korábban megátkozták őt. Minden szombaton szörnnyé változott, csak egyetlen módja volt annak, hogy ettől megszabaduljon: ha házasságot köt valakivel. Orio ennek ellenére úgy döntött, hogy feleségül veszi. A sellő nővé változott, majd három gyermeket szült. Ám a halál egy napon elragadta őt, ugyanis nem szűnt meg az átok. Egyedül maradva Orio gyermekeivel töltötte ideje nagy részét. Többszöri alaklommal, miután hazaért a halászat után, mindig rendben találta házát. Gyanút fogott, ezért egyszer úgy döntött, hogy korábban hazamegy. Egy tengeri kígyót talált ott. A halász ösztönösen védve gyerekeit, végzett azzal. Később rájött arra, hogy Melusina-t ölte meg. Az aluljáróba helyezett vörös téglaszív Orio műve, így akart emlékezni szerelmére.
Szent Márk-tér
Velence leghíresebb temploma, a Szent Márk bazilika titkot rejt magában. Márványozott padlója alatt egy kripta van, amely ritkán látogatható. Ebbe tették 1094-ben Szent Márk maradványait, aki Velence védőszentje is egyben. Csak 1811-ben fedezték fel hamvait egy fából készült dobozba zárva, amelyet egy oszlopban rejtettek el. Minden április 25-e Velencében Szent. Márk napja, ekkor a fiúk rózsafüzért adnak barátnőiknek. Ez a szokás a régmúltból származik: a dózse lánya, Maria szerelmes volt Tancredi-be, de apja ezt a szerelmet ellenezte. Aztán Maria felkérte Tancredi-t, hogy vegyen részt a spanyolok arabok elleni háborújában, hogy ezáltal bizonyítsa rátermettségét apja előtt. De egy nap Maria rossz hírt kapott egy tárgy formájában. Tancredi egy saját vérével áztatott rózsafüzért küldött neki halála előtt. Másnap Maria-t holtan találták meg véres virággal a mellén. Azóta, minden április 25-én a szeretteinknek adott rózsa az örök szeretet szimbolizálja.
Az égő csontváz
Bartolomeo Zenni nagyon kapzsi ember volt egész életben. 1437-ben szörnyű tűz keletkezett a környéken. Zenni nem volt hajlandó segíteni a szomszédainak, akik megpróbálták megmenteni gyermekeiket a lángoktól. Ehelyett megragadta az arany- és ékszerzsákját, a nehéz teher miatt azonban lassan tudott csak mozogni, a tűzvész egyik áldozata lett. Ha éjszaka sétálunk Cannaregio egyik sestiere-jén ( városi területi felosztás), akkor találkozhatunk egy idős emberrel, akinek nagy zsák van a hátán. Mindenkitől segítséget kér. De nem ajánlott ennek eleget tenni vagy belenézni a szemébe. Ugyanis ilyenkor égő csontvázzá változik, majd felgyújt mindenkit a közelben.
Karnevál
A velencei karnevál eredete a XI. századig vezethető vissza. Abban az időben a polgárok a téli szezon végét egy “ Velencei Karnevál néven ismert utcai partival ünnepelték meg. Az idő múlásával a fesztivál kifinomultabbá vált, Velence arisztokráciája elkezdett részt venni az ünnepségeken. Egyes tudósok nem nevezik feltétlen keresztény ünnepnek a karnevált, mert úgy gondolják, hogy eredete összekapcsolható a kereszténység előtti vallásokkal az ókori Rómában, amikor az emberek megünnepelték a tél végét és a tavasz termékeny szezonjának visszatérését. Ekkor fogyasztották el a télre elraktározott összes húst is, mielőtt az elrohadt volna (innen ered a szó, mivel a carne húst jelent).
Macskák
A város és a macskák közötti kapcsolat nagyon régi és jól dokumentált. A velenceiek évszázadok óta a macskákat alapvető eszköznek tekintik a város védelme szempontjából a rágcsálók elleni védekezés folytán. A velencei macskák jó vadászati képességei miatt mindenhol kelendőek voltak, a helyiek eladták őket jó pénzért, nyilvános aukciókat is tartottak. Állítólag a szíriai macskát, amely az erejéről, harciasságáról, agresszivitásáról volt ismert, összekeverték párosodás útján a helyi macskákkal, amely új fajt eredményezett. A pestis elleni harcban nagy hasznukat vették. Nini egy nagy fehér macska volt, a Szent Márk-tér egyik kávézójába látogatott rendszeresen egerészni. Nem egészen világos miért, de Nini nemzeti hírességgé vált, az emberek mindenhonnan betértek a kávézóba, hogy meglátogassák a macskát és aláírják a látogatók könyvét.
Casanova
Giacomo Casanova színész, író és hegedűművész is volt egyben kalandos élettel, amely magában foglalta a meneküléseket, az utazásokat és a titkos szerelmeket. Utóbbiak közül az első egy Teresa nevű operaénekesnővel folytatott viszony volt. Aztán egy Henriette nevű arisztokrata következett, aki talán legnagyobb szerelme volt, habár identitása még mindig bizonytalan. Casanova többször visszatért Velencébe, amikor bejárta Európát. Rövid ideig a Serenissima hírhedt börtönében töltötte napjait, ahonnan 1756-ban el tudott menekülni. A legenda szerint mielőtt egy gondola fedélzetére jutott volna, megivott egy kávét a Szent Márk téren. Ezután számos nővel folytatott viszonyt, köztük II. Katalin orosz cárnővel is.
Gondolák
A velencei gondolák a XI. század (elsőként 1094-ben említik) óta hajóznak a város lagúnáiban. Nem sokkal később megalapították a két, legendás gondolás céhet (Castellani és Nicolotti), amelyek több évszázadig vetélkedtek egymással. Közel ötszáz évig színesek voltak a gondolák, azonban 1562-ben a tanács (signoria) rendelete alapján feketére festették az összeset. Sokáig úgy tartották, hogy a fekete szín azért került a fókuszba, mert a város szerette volna kifejezni gyászát az 1630-as pestis halottai iránt, mások szerint a gyász a Velencei Köztársaság bukása után következett be. Egyik feltételezés sem állja meg a helyét azonban, hiszen a XVI. század környékén Velencében a gyász színe nem a fekete, hanem a piros volt. A hajók eleganciája és Velence nagysága előtt a fekete színnel lehetett leginkább kitűnni. Egészen a XIX. század végéig mintegy 10.000 gondola volt használatban, ez a mai időkben csak kb. 500. A gondolakészítés apáról fiúra száll, a műhelytitkokat pedig nem bocsátják nyilvánosságra. A gondolákat hagyományosan nyolc fafajtából (meggy, szil, mahagóni, bükk, hárs, dió, fenyő, tölgy), akár két évig is készítik. Egy gondola 280 részből áll, 11 méter hosszú. A ferro egyike ezeknek, amely egy díszes minta a hajón, Velence hat kerületét és Guidecca szigetét jelképezi.
