A legendák szerint néhány millió évvel ezelőtt az ember megjelent Dél-Afrika területén, ahol  a hóval borított Sárkány-hegység, terül amelybe  a folyók mély szurdokokat vájtak, ez egyikéről esik alá a Föld második legmagasabb vízesése, a Tugela. Kelet-Fokföld füves területein és még a Kalahári-sivatagban is éltek emberek.. Megismerték új környezetüket és a körülötte lévő megmagyarázhatatlan jelenségeket azáltal, hogy történeteket, meséket és mítoszokat mondtak el isteneikről és azokról a lényekről, amelyekkel ezen a földön éltek. A vízi kígyót ábrázolják a khoisan nép sziklarajzai évezredek óta. Úgy gondolják, hogy a mai Dél-Afrika és Namíbia határán lévő  Augrabies-vízesés mélyén él vagy élnek, a kígyó ábrázolásait máshol is megtalálták az Orange folyó mentén, amely a Sárkány-hegységből ered  és Dél-Afrika nagy részén átfolyik.  Nem véletlen hívják a Drakensberg vagy Sárkány-hegységet a névadó mitológiai lényről. Az itt élők szerint többször lehet hallani erre a közelben élő sárkányok zümmögését. Lesotho egy hegyvidéki enklávé, vagyis a kisebb államot teljesen körülveszi a Dél-afrikai Köztársaság. Itt úgy gondolják, hogy a hegyvidéki tájat terrorizáló sárkányok legendája két forrás egyikéből származik. Vagy az afrikaans Drakensberg szóból, amely közvetlenül sárkányhegyet jelent vagy pedig fosszilis dinoszaurusz és sárkány maradványokból, amelyeket ezekben a hegyvidékekben találtak. Az őskori dinoszaurusz lábnyomai továbbra is megtekinthetők a Subeng  folyómeder mentén, Lesotho  büszkélkedhet a legtöbb dinoszaurusz lábnyommal a Földön. Kannibálok éltek itt, akik állítólag közel 300 000 embert ettek meg. Nézzünk egy itteni történetet:

Egy Nkosnati nevű fiú anyjával a Drakensberg lábánál fekvő faluban. A folyóparton  vigyázott kecskékre gyakran. Néha a barátai vele mentek, velük együtt itt agyagból formáztak meg állatokat. Az esős évszak elején a falu emberei féltek. Látták, hogy az ég elsötétül, hallották a sárkány ordítását és látták  orrából a tűz villanását. Dühös volt ekkor, a felhőket felbolygatta az égen szelet és esőt előidézve. A szél kidöntötte az emberek kunyhóit, a víz pedig elárasztotta földjüket. Egy reggel szokás szerint Nkosnati és barátai a kecskékkel a folyóhoz mentek. Miközben vigyáztak rájuk, ezúttal is agyagállatokat formáztak. Amikor a fecskék  alacsonyan repültek a fejük felett, Nkosnati fejében megfogalmazódott egy gondolat. Annyira izgatott lett hogy a folyópart mentén futott,  időnként felugrott, úgy csapkodott a kezével, mintha repülni akarna. -Úgy akarok repülni, mint egy madár! - mondta a barátainak, majd leült ismét.  A fecskék megpróbálták jelezni a gyerekeknek, hogy vihar jön. Az ég elsötétült, már a gyerekek is észrevették a hegyek fölött kialakuló kék-fekete felhőket. - Most hazamegyek,  elhozom anyám calabash-ját (tökből készült tárolóedény), hogy vízzel megteljen eső közben! Az agyagból készült állatokat bevitte egy barlangba, majd hazament a kecskékkel együtt. -Nkosnati, nézd milyen sötét az ég. Túl késő már, itthon kell maradnod! -mondta neki anyja otthon.- Mennem kell. Hiszen tudod, néha sokáig tarta a vihar, mi pedig bajba kerülünk víz nélkül, nem lesz mivel mosni és főzni! Anyja ekkor megkereste  a nagymamát, hogy próbálja rávenni Nkosnati-t az otthonmaradásra. De ő nem hallgatott rá sem. Ezután az anya elment a falusiakhoz is, hogy kérje meg őket is segítsenek neki, de ők azt mondták: -Ha Nkosnati makacs akar lenni, tanulja meg a leckét!

Így Nkosnati lement a folyóhoz. Tudta, hogy esetlegesen szembe kell néznie a sárkánnyal, ezért  egy nagy követ vett fel az út széléről. Időközben barátai magukkal vitték a kecskéiket, bujkáltak a barlangban. Nkosnati lejött a folyóhoz. A hegyről leszállt a sárkány, az orrlyukai lángoltak. Barátai féltek nézni is ezt a barlangban, csak remélték azt, hogy Nkosnati megmenekül majd. Amikor Nkosnati észrevette, hogy a sárkány feléje megy, feltartotta a karjait : -Állj meg! A sárkány meglepődött, ezért megállt, hogy megtudja mit akar a fiú. -Mielőtt megeszel engem, nyisd ki a szád, mert sajtot adok neked! A sárkány úgy tett, ahogy mondta,  Nkosnati a nagy követ bedobta annak szájába. De a sárkány fogaival összezúzta azt, közben nagyon feldühödött és tüzet okádott.- Várj még! -mondta Nkosnati. -Mielőtt megeszel tudd, hogy csak egyszer fogsz megenni! Amikor a  sárkány kinyitotta a száját,  Nkosnati beugrott. Egészben lenyelte, elégedett volt önmagával. De aztán történt valami furcsa dolog. A gyomra fájni kezdett, émelyegni kezdett. Ugyanis Nkosnati a calabash-t ütötte, amely nála volt. A sárkány mivel nagyon rosszul érezte magát, kihányta a fiút. Meglepődött bátorságán, könnyek szöktek a szemébe, majd zöld fény vette körül. A pikkelyek kezdtek lehullani, a ködből pedig egy női alak lépett elő.

-Megszabadítottál engem  rabságomból, így most megmutathatom az igazi formámat. Csak egy bátor ember szüntethette meg az átkot. Hogy te és a többiek mindig emlékezzetek rám, vedd el azt, ami régen a fogam volt. Ültesd a fogakat földbe, öntözd őket. Látni fogsz azután egy csodát! Aztán köd lepte el a völgyet, az eső is gyengébben hullott.  Nkosnati  barátai meglepődve figyelték  hogyan változtatja meg a sárkány alakját. Aztán az agyagállatok repültek ki a barlangból a  ködös esőbe, körbevették a nőt, miközben az áthaladt a völgyön. 

Az anya nagyon örült annak, hogy fia biztonságban visszatért. A falusiak kíváncsi lettek, amikor látták, hogy Nkosnati ássa a talajt. Elültette a sárkány fogait, majd sokáig figyelte, ahogyan előbújnak a földből a  zöld levelek. A szár egyre magasabbra  nőtt. Néhány nap múlva a rügyek kinyíltak a tetején,  a napszerű virágok kinyíltak rajta. Minden évben, amikor napraforgó virágzik, a falusiak emlékeznek Nkosnati-ra és bátor tettére.