2023. sze 07.

Koroglu hőstettei

írta: Darius1
Koroglu hőstettei

Koroglu egy népi hős, aki szerepel az altáji , török , türkmén és azeri népek legendáiban és történeteiben . Az igazi neve Rovshan volt. A Koroglu nevet azután kapta meg, hogy apja megvakult.  Alinak, Koroglu apjának Khotkar kiszúrta a szemét, habár eredetileg meg akarta ölni őt. Fontos tudni, hogy a történet helyszíne Çanlibel, amely a mai Azerbajdzsán területén fekszik.

Khotkar megparancsolta az összes pasának, hogy öljék meg Koroglu-t vagy kapják el élve és vigyék el hozzá.  Jamal pasa, hogy teljesíteni tudja ezt, kihirdette: Aki elmegy és elhozza Koroglu fejét vagy őt magát, annak adom a lányomat, Dünya Khanumi-t! A parancsnokok között volt egy Bolu bég nevű ember, aki  már régóta szerette volna elvenni pasa lányát. Azonban hiába halmozta el ajándékokkal, nem tudta megnyerni a lány szívét. Most  nem hagyta ki a lehetőséget, felállt és így szólt:- Megyek és elhozom Koroglut azzal a feltétellel, hogy megtartod fogadalmad. De jöjjön velem Gajaralin birkózó is! A pasa egyetértett mindenben, előhívta Gajaralin-t, aki így szólt:- Megyek, de csatlakoznia  kell hozzánk Mehtar Murtuzh-nak is, ugyanis ő hét évig szolgált  neki. Bolu bég két társával együtt így  elindult Çanlibel-be.

 Azonban egy erzincan-i kereskedő megtudta mindezt, lóra szállt és még  Bolu bég előtt érte el Çanlibel-t. Itt  tájékoztatta Koroglut a történtekről, aki összegyűjtötte embereit tanácskozni. Isabaly felállt közülük és így szólt: - Koroglu, akármilyen bátor vagy, ne veszítsd el az óvatosságot, az óvatosság a bátor ember ékessége. Engedd meg, hogy felfegyverkezzünk mindannyian és így menjünk az ellenség elé!  Koroglu azonban nem értett egyet. Eközben a  Bolu bég vezette sereg éjjel-nappal lovagolt, végül elérte Çanlibelt. Mehter Murtuzh azonnal felismerte a helyszínt: -Ez lesz Koroglu otthona ! -mondta. Koroglu viszont eléjük sietett, mert nem akarta bajba sodorni társait. - Ki vagy, mit keresel itt? -kérdezte tőle Bolu. Koroglu ezt válaszolta: -Katona vagyok! Bolu erre megkérdezte, hogy kit szolgál. - Én vagyok Koroglu testőre! Mehter Murtuzh azonban felismerte őt. -Hazudik, ő nem testőr, hanem maga Koroglu! Bolu bég nem sokáig gondolkodott, katonáival rögtön elfogatta Koroglut, ami nem volt nehéz, mivel se ló, se fegyver nem volt nála. Közben rádöbbent arra is Koroglu, hogy a dolgok nem úgy működtek, ahogyan korábban eltervezte. Ha bevallja azt, hogy ő valóban az a személy, akit keresnek, akkor azonnal lefejezik.  Már korábban eldöntötte, hogy nem fogja felfedni személyazonosságát semmiképp, hogy ezáltal ne sérüljön a város hírneve. Ugyanis ha híre menne a népi hős halálának, mindenki elveszítené a reményt. Bármennyire is ütötte Gajaralin, nem tett vallomást.  A bég ezután beledobatta egy közeli tóba és azzal fenyegette, hogy meg fogja fojtani. Koroglu azonban továbbra is hallgatott. Végül Bolu  kételkedni kezdett abban, hogy akivel szemben áll, az valóban a keresett személy. Megragadta az arcát, majd mélyen belenézett a szemébe. - Ugyan már, ismerd be, hogy te vagy Koroglu. Különben megöllek itt és most. Koroglu azt mondta, hogy a neve Rovshan, az apja pedig Ali. Bolu bég magához hívta Mehter Murtuzh-t, majd azt kérdezte tőle: -Azt mondtad ő Koroglu, biztos vagy benne? Túl könnyen kaptuk el, szerintem nem mondtál igazat!

De mivel Murtuzh kitartóan győzködte és Bolu-nak sem jutott eszébe jobb ötlet, végül  elvitte Koroglu-t Jamal pasa udvarába. Megszólaltak a dobok, az egész város összegyűlt a pasa épülete előtt. Jamal pasa lánya, Dunya nem tudta mi okozza ezt a nagy felfordulást.. A szolgája így szólt: - Bolu bég elkapta Koroglut,  megkötözve viszik a pasához. Így remélhetően pár napon belül megházasodik önnel! Amint meghallotta ezt a szót, a világ elsötétült Dunya szemében.  Negyven rabszolga kíséretében úgy döntött, lemegy a terembe.  Bekötött karral és sérült fejjel  Koroglu ekkor már Jamal pasa előtt volt.  A pasa úgy döntött, hogy egy kútba zárja őt,  ezután pedig levelet küld Khotkar-nak, hogy tájékoztassa az esetről.  Bolu bég meglátva a hercegnőt már kezdte is követelni jogait. A pasa kérdésére így válaszolt: -Előbb lássuk, milyen híreket kapunk  Khotkar-tól, ha pedig minden jól alakul meg is ejthetjük az előkészületeket az esküvődhöz! A hercegnő ezt hallva kirohant a teremből. Semmiképp nem akart hozzámenni Bolu béghez, riasztotta ennek a gondolata is.  Hosszas gondolkodás után belátta, hogy csak egyetlen mód van ennek megakadályozására. Azt akarta, hogy Koroglu megmeneküljön és bebizonyosodjon az, hogy nem ő van a kútban.  Éjszaka álruhába öltözött, elaltatta az őröket és a kúthoz ment, ahol Koroglut fogva tartották. Egy hosszú kötelet rögzített a derekára, melynek másik végét ledobta a kútba. Amikor Koroglu észrevette, hogy Dunya  leengedi a kötelet, felnevetett:- Elég erős ahhoz, hogy kihúzzon innen engem? A hercegnő megpróbálta felhúzni, de nem sikerült. -Miért segít rajtam ? -kérdezte Koroglu. -Nincs időm magyarázkodni, inkább áruld el kik tudnának segíteni rajtad!

Isabaly miután megkapta a hírt  felnyergelte Durat nevű lovát és egyedül ment megkeresni Koroglut. Éjjel-nappal ment és végül megérkezett Erzincan-ba. Kora reggel volt, amire odaért, ekkor az üzletek még zárva voltak. Várnia kellett egy fél órát. Látta, hogy sok zsák árpa van az egyik árusnál. Anélkül, hogy megkérdezte volna az árát, felvett hátára egy nagy zsákot és Durat elé tette. A boltos így szólt: -Miért eteted az árpát lovaddal, még nem mértük le és nem fizettél! Isabaly azt mondta erre: - Eddig sem fizettem árpáért, szerinted most fogok? Úgyis visszakapod az árát abból az aranyból, amit Koroglu ad nektek! Az árus ebből már tudta, hogy nem vevővel van dolga, ezért megfogta a zsákot és elvitte. Isabaly erre dühös lett és azt mondta: - Ne vedd el az árpát a lovamtól! A boltos azonban továbbra sem engedett. A végén Isabaly pofon vágta, az árus pedig az ütéstől elvágódott.  Amikor megpróbált felállni, kapott még néhány ütést. A többi árus ekkor odarohant  a tett helyszínére. -Én vagyok Koroglu, oszoljatok szét mind, különben ti is így jártok! Eközben Dunya mindent látott, az előre eltervezettek szerint magával vitte Isabaly-t egy régi házba, amely az egyik szolgája tulajdonában volt. Az Isabaly által megütött árus azonban magához tért. Felkelt és egyenesen Jamal pasához ment. Jelentette neki azt, hogy Koroglu a városban kirabolta őt. A pasa összehívta katonáit, majd az árussal együtt elindultak a főtérre, de nem találtak már ott senkit. Dunya hercegnő ezalatt Izabaly-val együtt a pasa palotájába ment, álruhába öltöztetve elvezette társát egészen a kúthoz, ahol Koroglu-t fogva tartották. Izabaly könnyedén elbánt  a néhány őrrel, akik őrizték a kutat. Ezután kötelet tekert dereka köré, így felhúzta Koroglut. 

 Amikor a városban meghallották Koroglu üvöltését, a sereg összerezzent. Koroğlu az egyik oldalon, Isabaly pedig  a másikon támadta az ellenséget a szűk sikátorban, majd a piactéren. Nagy diadalt arattak, a nép is segített nekik elűzni a katonákat, a beszedett adó ismét visszakerült hozzájuk. Jamal pasa ezt látva forrongott  a haragtól, hogy ismét megszégyenült saját népe előtt, de mivel egymaga volt és gyáva is egyben, menekülőre fogta. Nemsokára a palotában magához hívta Bolu béget, aki azonban Mehter Murtuz-ra hárította a felelősséget. Dunya-nak természetesen már nem kellett hozzámennie  a béghez, ugyanis őt rögtön kivégezték Murtuzh-zal együtt.  Khotkar-nak pedig megüzenték, hogy akit elkaptak egy másik személy volt, aki Koroglunak adta ki magát. De itt még nem ért véget  ez a történet, ugyanis Koroglu ezenkívül még sok-sok hőstettet hajtott végre a kizsákmányolt nép nevében. Dunya hercegnő nem tudta elfeledni Izabaly-t, akinek segített Erzincan főterén és később a palotában. Megunta azt is, hogy apja mindenben irányítani akarja életét, ezért elszökött otthonról, a  városkapuknál pedig már várta őt Izabaly, aki később férje lett.

 

 

Szólj hozzá

Ázsia