Bolívia sokszínű ország Dél-Amerikában nagyon sok legendával, talán a legtöbbel a kontinensen, itt több mint 36 etnikum él együtt, mindegyik más és más kultúrával és szokásokkal rendelkezik.

Az Uyuni-sivatag

Az Uyuni egy sós sivatag, nem pedig egy tó. Legfelső rétege vastag, kemény sókéregből áll, amely könnyen elviseli egy autó súlyát. Nappal a  sófelület olyan intenzív fehérségben fénylik, hogy jégnek vagy hónak tűnik.  Éjszaka az egész tájat megvilágítja a sórétegen tükröződő hold fénye és alakja. Amikor eső után víz borítja decembertől áprilisig, a hely tükörré változik. Az itt élő campesino-k számára a sivatag eredetének magyarázata  eltérő. A legenda szerint Yana Pollera hegyi istennő  ( ez a neve az Uyuni-hoz legközelebbi csúcsnak is) szerelmi kapcsolatban állt Thunupa-val és  Q'osqo nevű  vulkánokkal. Amikor gyermeket szült, a két férfi vulkán elkeseredetten harcolt azért, hogy melyikük legyen az apa. Yana Pollera aggódott a gyermek biztonságáért, ezért messzire nyugatra küldte. Aztán attól tartva, hogy gyermeke nem fog egyedül boldogulni, elárasztotta a köztük lévő síkságot a tejével, hogy táplálhassa őt. Végül a tej sóvá változott, aztán létrejött a tó, amelyet Thunupa néven ismernek.

Potosí bányái

Potosí-ban  kedden és pénteken senki nem ment ki az utcákra éjjel. Az egyik történet visszavisz minket a gyarmati időkbe, amikor a régió bányáit megalapították. A történet egy családról szól, akik azért jöttek ide, hogy saját vagyonukat gyarapítsák. Nem sokkal ezután a legfiatalabb lányuk kanyaróban megbetegedett és meghalt. A család visszatért Spanyolországba, de lányuk maradványait amerikai földön hagyták. Pontosan tizenöt nappal azután, hogy a család elment, a bányászok egy égő koporsót láttak a bányában. A koporsó visszafordult, miután a kijáratnál a Nap első sugarai megvilágították. A nagybácsi: ezen a néven ismerik Potosí földalatti világának védelmezőjét. Oda, ahová Isten birodalmai nem érnek el, a bányászok eladták magukat az ördögnek, akit nagybácsinak neveztek el. A spanyolok által elindított  bányászati ásatások idején itt számtalan haláleset történt,azt mondják, hogy meghaladta a nyolcmilliót. A halottak testei állítólag  még mindig megtalálhatók a bányák folyosóin. A bányászok munkája nagyon kockázatos volt, kiváltképpen az akkori időkben. Az ördög hitük szerint reményt adott ezeknek a férfiaknak, mert amíg a nagybácsi boldog volt,  akkor ők is hazatérhettek. Állatokat áldoztak a föld mélyén, hogy így megbékítsék a gonoszt. Egy legenda szerint a nap bizonyos szakaszaiban az emberek hallják a Potosí melletti barlangokból  érkező furcsa zajokat. Azt is látták, hogy előjött onnan egy lovas, aki teljes sebességgel vágtatott lován, közben nem állt meg sehol, lova pedig megölt egy járókelőt. Hogy orvosolják a helyzetet, a jezsuiták intézkedtek. Szent Bertalan alakját helyezték el az ördög barlangjában, melléje pedig egy nagy keresztet tettek, hogy elűzzék a gonoszt.  

A szellem

San Pedro városában egy fiú beleszeretett a legszebb indián lányba, aki vörös hajú volt. Azt beszélték, hogy nem volt ekkoriban olyan férfi, aki nem vonzódott volna hozzá. Domitilla-nak hívták. A fiú követni kezdte őt, mert semmit sem tudott róla. Két órai út után a lány elért egy hidat, amely a  város határán állt. Ezután egy alacsony hegyre mászott fel, amelynek oldalán egy vályogból és téglából készült kunyhó állt. A fiú bement ebbe a kunyhóba, mert esni kezdett. Bent víz csöpögését hallotta. Észrevett egy vörös folyadékkal megtelt tartályt, amelyben egy test volt fej nélkül. A fiú rémületében nem tudott megmozdulni. Kint hangos kiáltás hallatszott a bokrokban. Futni kezdett, de valami követni kezdte őt, nagyon gyorsan elsuhant mellette. Érezte, hogy valami rátelepedik a vállára, ami Domitilla feje volt. Fogva tartotta a fiút, csak éjszaka engedte meg neki, hogy kettesben kimenjenek a közeli útra. A fiú azt hitte, hogy később lefejezte volna őt is, mint másokat, ugyanis meséltek neki korábban a fej nélküli Chola szelleméről. De nem így történt, mert a szellem valamilyen okból kifolyólag  elengedte őt.

A Desaguadero folyó legendája

Tunupa volt az egyik legrégebbi andoki isten, akit Viracocha (más néven Pachacamac) gyakran küldött  a Földre. Az egyik ilyen misszió során Tiwanaku városába érkezett a Titicaca-tó közelében, ahol lelkesen prédikált a helyi embereknek, akik nem figyeltek rá. Nem hittek neki, ezért Tunupa-t egy rúdhoz kötözték, majd nádhajóba tették. A hajót ezután sorsára hagyták a tavon. A déli part kemény sziklái azonban megnyíltak,  egy sekély folyó alakult ki, amely a hajót egy  lagúnába vitte, ebből keletkezett a Poopo-tó. Itt Tunupa eltűnt,  soha többé nem látták. Egyesek szerint Pampa Aullagas számos hegyének egyikében temette el magát, ahol még mindig gazdag bányák vannak. A két tavat összekötő folyót Desaguadero-nak hívják.

A guajojo

A dzsungelben amikor lemegy a nap, hallhatjuk a guajojo dalát. Ez egy szívszorító hang, amely felzaklatja annak hallgatóját. A guajojo madár, de a legenda szerint egykor nő volt. Egy törzsfőnök lánya, aki beleszeretett egy ugyanabból a törzsből származó férfiba. Miután apja megtudta ezt, varázserejét arra használta, hogy megölje a kérőt a dzsungel sűrűjében, mert nem tartotta őt méltónak  lányához. Amikor a lány gyanakodni kezdett, mert szeretője hosszú idő után sem adott életjelet magáról, mindenhol kereste őt. Miután megtalálta a bűncselekmény helyét, megfenyegette apját azzal, hogy feljelenti őt a törzs elöljáróinál. Hogy megvédje magát,  cacique vagy guajojo madárrá változtatta magát.  Azóta ott van, gyászolja szeretője halálát.

A manó

1974-ben Santa Cruz-ban egy nő elment ruhát mosni a közeli folyóhoz. Most is magával vitte a legkisebb fiát, aki alig volt hat-hét hónapos. Fiát a kosarában hagyta, amíg ő mosott. Egy furcsa alakot vett észre a kosár mellett később. Mezítláb járt, rongyokat viselt és egy nagy kalapot a fején. Amikor a nő észrevette, hogy ez a furcsa alak a baba irányába megy, kiszaladt a vízből. Kiabált, kérdezte tőle  ki ő és mit akar. Ez a furcsa lény azonban nem hátrált meg, ehelyett úgy tett, mintha nem hallana semmit, továbbra is közeledett az újszülötthez. Gúnyos mosoly volt az arcán, közben apró ugrásokat tett előre. Mire a nőnek sikerült kijutnia a vízből, már késő volt. A manó már az ölében tartotta a gyermekét. Most jobban láthatta ezt a beesett és fekete szemű, hegyes orrú  lényt, akinek esze ágában sem volt elengedni a gyermeket. A nőnek azonban eszébe jutottak anyja régi meséi a koboldokról és manókról, amelyekben azt mondták, hogy ezek a lények undorodnak egy gyermektől. Azt mondta a koboldnak: -Milyen undorító! A lény otthagyta a fiút a földön undorodó pillantás közepette, majd eltűnt a fák között.

Chiru Chiru

Sok bolíviai elmondja egymásnak a Chiru Chiru történetét, az andoki ország kultúrájának egyik legnépszerűbb karakterét, aki kifosztja a gazdagokat azért, hogy segítsen  a szegényeken. Egy bányász rajtakapta a  Chiru Chiru-t lopás közben,  súlyosan megsebesítette őt, de annak sikerült elmenekülnie.  A sebesült tolvaj menedéket keresett, de nem volt szerencséje. Holttestét egy barlangban találták meg Szűz Mária képe mellett. Azóta az a barlang istentisztelet helyszínévé vált.

A Coca legendája

A legenda szerint az inka Atahualpa uralkodása alatt a Nap templomában élt a  Titicaca-tó szigetén egy bölcs pap Khana Chuyma néven. Abban az időben a spanyol hódítók megérkeztek a mai Bolíviába, aranyat keresve megszentségtelenítették a templomokat és egyes régiókban leigázták a bennszülötteket. Annak megakadályozása érdekében, hogy a Nap  aranya  betolakodók kezébe kerüljön, Khana Chuyma elrejtette azt a tó partján. Naponta felmászott egy őrtoronyba, hogy megnézze, közelednek-e Pizarro seregei. Amikor  valóban megérkeztek, a pap az összes kincset a víz mélyére dobta. A spanyolok megtudták ezt, ezért kínozni kezdték a papot, de ő nem árult el semmit. Hagyták meghalni a mezőn, mert látták, hogy nem fog vallomást tenni. Gyötrelmei közepette a papnak még aznap éjjel látomása volt: Inti napisten megjelent neki egy hegy mögött, ahol így szólt:.-Kérj tőlem bármit, én megadom neked! A pap a betolakodók kiűzését kérte tőle. Inti ehelyett egy levelet adott neki, amely elmondása szerint orvosság az éhség, a hideg, az út nehézségei és a sors megaláztatásainak enyhítésére. Azt mondta neki, hogy a kokanövény lesz az, amely segít nekik túlélni az ilyen keserű időket. Ha egy külhoni megízleli ezeket a leveleket, a szájában undorító és keserű ízt érez, számára csak drogként funkcionál. A kokanövény Bolívia őslakos népeinek szent növénye.

A kondor

A régió legszebb lánya volt felelős a juhnyáj gondozásáért. Minden reggel látni lehetett a réteken sétálni az állatai mellett, mivel nem akarta, hogy bármi rossz történjen velük. Egy kondor repült arra, neki is megtetszett a lány, ezért el akarta rabolni őt. Megvárta, amíg az összes pásztor lefekszik aludni, aztán karmaival megragadta a lány vállát, felvitte egy hegy tetejére, ahol  élt. Anyja kérte a kondort, hogy engedje el a lányát, de az nem értette szavait. A napok múlásával  a lány egyre szomorúbb lett. Nem tudta megenni a nyers húst, amit  a madár vitt neki. A kondor azonban megértette, hogy az emberek főzve eszik az ételüket, ezért egy nap főtt húst vitt oda, amit  a lány meg is evett azonnal. A fiatal nő azonban továbbra is szemrehányást tett neki amiatt, hogy  nem láthatja  családját. A madár végül megértette, hogy nem tud megtartani egy olyan személyt, aki nem akar vele együtt élni. Másnap azt mondta neki, hogy másszon fel hátára,  szorosan kapaszkodjon a tollába. A lány épen és egészségesen tért haza,  emlékként pedig megtartotta a kondor tollát. A történet állítólag igaz, a lány többször is találkozott a madárral később, mindig bárányhúst vitt neki.