2023. okt 08.

A hét világ

írta: Darius1
A hét világ

Miután Ádámot kiűzték a Paradicsomból, először elérte a hét föld legalacsonyabb szintjét, az Erez-t. Ez a hely sötét, fénytelen terület és a semmi otthona. Ádámot megrémítette a környezet, különösen az örökké forgó kardok lángjai, amelyek ezen a földön voltak. Miután bűnbánatot tett, Isten a második földre vezette. Itt élnek azok a fantomszerű lények, amelyek Ádám szellemekkel való egyesüléséből származtak. Mindig szomorúak: az öröm érzelme nem ismert számukra. Amikor elhagyják ezt a  földet, hogy látogatást tegyenek az emberek által lakott földeken, ott gonosz szellemekké változnak. Ezen a földön élt ezentúl Ádám, Éva, Káin, Ábel és Seth. Azonban egyikük, Káin a gyilkosság miatt visszakerült az Erez-be. Később elfogadva bűnbánatát, Isten megengedte neki azt, hogy felmenjen a harmadik földre, amelynek neve Arka. Itt éltek ezentúl leszármazottai, akiknek két feje lett, így soha nem tudtak döntést hozni. Habár Ádám  ezután elkerülte az Évával való közösülést, alvás közben női szellemek látogatták meg,  velük való közösülése okán különféle szellemek és démonok alakultak ki. Itt jönne  a képbe Lilith alakja, aki állítólag Ádám első felesége volt. Néhányan azt hiszik, hogy alakja sok helyen jelen van a népkultúrában vagy  vezető szerepet játszik a Talmudban. Lilith-et valójában ritkán említik a klasszikus zsidó szövegekben, sehol nem nevezik őt Ádám feleségének. A róla szóló részek a Zohárban találhatóak.

Ádám egy napon így imádkozott Istenhez: Te uralkodóvá tettél a teremtmények felett. De a  kígyó kísértésbe vitt engem a jó és a rossz tudásának fájával,  elcsábította a feleségemet. De nem tudom mi fog történni gyermekeimmel és az utánam eljövendő nemzedékekkel. Azóta a bölcsességem is elveszett. Három nap múlva megjelent előtte Raziel angyal, akinek könyv volt a kezében, majd elkezdte felolvasni a tartalmát. Miközben Ádám hallgatta annak tartalmát, megrémült. De az angyal ösztönözte őt. - Kelj fel Ádám, légy bátor és ne félj, vedd el tőlem a könyvet. Tartsd meg, mert ebből tudást meríthetsz, így bölcs leszel. A könyv tanulságot szolgáltathat azok számára is, akik megértik jelentését.  Abban a pillanatban, amikor Ádám átvette a könyvet, tűz  lobbant fel a folyó közelében, aztán az angyal a mennyországba emelkedett ezen módon. Ádám tudta, hogy ez a könyv arra szolgál, hogy megtudhassa mindazt belőle,  amit érdemes megismerni. Arra is módot ad, hogy az angyalokat segítségül hívja, akik válaszolnak majd minden kérdésre.  Amikor Ádám kilencszázharminc éves lett, betegség kínozta őt. Magához hívta az összes leszármazottját,  összegyűjtötte őket az istentiszteleti ház ajtaja előtt. Családját meglepte betegsége,  mert nem tudták mi a fájdalom és szenvedés. Azt hitték, hogy a Paradicsom gyümölcse után vágyakozik és emiatt depressziós. Seth ezért el akart menni a Paradicsomba, hogy elhozza neki a gyümölcsöt. Ádám ekkor elmagyarázta nekik azt, hogy mi a betegség és a fájdalom. Év a eközben zokogott és azt mondta: -Ádám, add át nekem  betegséged felét, örömmel fogom hordozni! De mivel ez nem volt lehetséges, Ádám megkérte Évát és fiát, Seth-et menjenek a Paradicsom kapujához, ott kérjék Istent arra, hogy adjon nekik az élet olajából, amely az irgalmasság fájából tör elő. Ez a kenőcs megszünteti a fájdalmat. A Paradicsomba vezető úton Seth-et egy vadállat támadta meg. Éva felszólította a támadót: -Hogyan merészeled megtámadni Isten képmását ? A vadállat válaszolt is erre: -Ez a saját hibád. Ha nem nyitottad volna ki  a szádat amiatt, hogy megegyed a tiltott gyümölcsöt, most én sem nyitnám meg a számat amiatt, hogy elpusztítsam az embert! De Seth nem adta fel: -Nincs jogod neked ítélkezni! A fenevad ezután megadta magát és elment. A Paradicsom kapujánál Mihály angyal értesítette őket arról, hogy Isten hírnökeként érkezett. Elmondta, hogy Ádám hamarosan meg fog halni, mivel ez a sorsa. Ádám életének utolsó napján Éva azt mondta neki: -Miért kellene tovább élnem, amikor nem vagy többé? Meddig kell itt maradnom a halálod után? Ekkor látta a fény szekérét, amelyet négy  sas húzott és azt angyalok vezették.  Ebbe a szekérbe került Ádám lelke, amely a mennybe került. Éva közben megkérdezte fiát, ki lehet a két fekete színű ember, akik jelen voltak. Seth azt mondta neki, hogy ők a Nap és a Hold. Azért váltak feketévé, mert nem tudtak ragyogni a fény ura előtt.  Ezután a három angyal Ádám testét vászonnal borította be, majd illatos olajat öntöttek rá.  Ezáltal feltámasztották fiának, Ábelnek a testét is, akit testvére meggyilkolt.  Holtteste újra és újra kiugrott a földről, abból egy  hang hallatszott: -Senki sem pihenhet a földben addig, amíg vissza nem jutok a porba, amelyből keletkeztem! Az angyalok a két testet a Paradicsomba vitték. Ábel teste egész idő alatt egy kövön feküdt korábban, most végre apjával együtt eltemették a földbe. Isten Ádám testét magához hívta: -Porból lettél és porrá válsz! Felébresztelek téged az ítélet napján, amikor az emberek minden generációja, amely a te ágyékodból származik, feltámad sírjából. Éva halála után visszakapod a bordádat is! Mindezt Seth-en kívül senki nem láthatta Isten döntése alapján. Amikor halálának órája közeledett, Éva azt kérte temessék el azon a helyen, ahol férje maradványai pihentek. Noha Ádám révén a halál bekerült a világba, mégsem tehető felelőssé az emberek haláláért. Egyszer azt mondta Istennek: -Nem aggódok a gonoszok halála miatt, de nem szeretném, ha a jámbor emberek engem hibáztatnának emiatt! Isten megígérte, hogy teljesíti kívánságát. Ezért amikor egy ember halála óráján van, Isten megjelenik ekkor és írásban szemléltetve megmutatja neki mindazt, amit élete során tett. Ez az az írás egyben, amelyet Isten az ítélet napján fog kihirdetni, amikor mindenkit szembesít tetteivel.  Az emberek később Ádámot vádolták amiatt, hogy meg kell halniuk. Ádám azonban elutasította a vádakat: -Csak egy bűncselekményt követtem el. Van köztetek valaki,  aki ennél kevesebb bűnt követett el ?

A negyedik föld neve Ge, ahol a Bábel-torony építésének résztvevői és azok leszármazottai élnek. Isten innen kiűzte őket, mert a negyedik föld nem messze van Gyehennától, vagyis a lángoló tűztől. A Ge lakói minden művészetben jeleskednek, a tudomány emberei, minden épület pazar és gazdag .Amikor földünk lakója meglátogatja őket, a birtokukban lévő legértékesebb dolgot átadják neki, de mindez hasztalan számára,  mert ezután a Neshiah-hoz, az ötödik földhöz vezetik őt. Itt mindent el fog felejteni, amit addig tudott. A Neshiah földjét orr nélküli törpék lakják,  az arcukon lévő két lyukon keresztül lélegeznek.   A hatodik föld  a Siah, itt olyan külsőleg jól kinéző férfiak élnek, akik gazdagok is és palotákban élnek, de nincs vizük, ahogyan ezt a terület neve is jelzi. Ezután következeik a Tebel, vagyis az emberek által lakott terület.

Szólj hozzá

Ázsia