Plinius, az idősebbik enciklopédiában írt egy törzsről, amely Indiában él a Gangesz folyó forrásának közelében, nevük pedig Astomi. Amiatt nevezték el így őket a görögök, mert nem volt szájuk, ezért nem tudtak enni sem, ehelyett az orrukkon át levegővel, szagokkal és illatokkal táplálkoztak. Hosszú utazás alkalmával táplálékként illatosított tárgyakat visznek magukkal. Ahogyan az embereknél is, ők sem ehetnek meg bármilyen szagot: a túl erős illatok halálukat okozhatják.

Sokan foglalkoztak azzal, hogy bebizonyítsák a szagevők történetének valóságalapját, ha ők egyáltalán léteztek. Hasonlóságok meglepő módon akadtak is éppen a leírt területen, vagyis a Gangesz forrásvidékén, amely nyilván hegyek között van. India akkori neve Pakisztánt, Nepált is magában foglalta, amelyeknek északi területeit a Himalája képezi. A serpák, akik  a hegymászókat is vezetik magas  hegycsúcsok megmászásánál vagy terheik cipelésénél, a magashegységi betegséget úgy győzték le, hogy különleges zöldségeket és gyümölcsöket szagoltak. Mindezt láthatták vagy hírek útján eljuthatott a róluk szóló információ a rómaiakhoz. Az Astomi nép tagjai nagyon szőrösek és erős testfelépítésűek, de alacsonyabbak a normál embereknél. A sűrű szőr beborítja egész testüket, az arcukat is beleértve, így néhányan arra is gondoltak, hogy ez a törzs nem más, mint a Yeti nevű majomber ősei, amelyek talán egykoron több létszámból álló csoportot alkottak. Gyapotból szőtt ruha fedi testüket vagy egyéb levelekből készített ruha. Erős testük révén nagyon strapabíróak és könnyen megbirkóznak a fizikai munkával. Annak ellenére, hogy zömök az alkatuk, nagyon jól tudnak mozogni és gyorsan.  Bőrszínük fehér vagy világosbarna, hajük sötétes barna, világosbarna vagy rózsaszín. Ugyanígy szemük is nagyban eltér a normál emberekétől, mert amellett, hogy nagyobbak eltérő színűek is, vagyis egy astomi két szeme nem lehet ugyanolyan színű. Mivel szőrrel van beborítva egész testük, azt gondolnánk elsőre róluk, hogy ápolatlanok. De ennek éppen az ellenkezője igaz, nagy gondot fordítanak a tisztaságra, sokat fürdenek, testolajokat és parfümöket használnak hegyi virágok alapanyagait felhasználva ezekhez. Leginkább egyedi tulajdonságuk, hogy képesek Plinius szerint társ nélkül is szaporodni, amely révén stabil egyedszámot tudtak biztosítani. De ha úgy kívánják tudnak ivarosan is szaporodni, a megszületett egyed százötven évig is élhet aztán. MIvel nem tudtak harcolni és nem ismerték a háborút, sebezhetővé váltak más népekkel szemben, akik szolgaságba kényszerítették őket és ott a munka mellett arra is rákényszerültek, hogy megosszák tudományukat. A szagokat nemcsak tápláléknak használták, hanem kommunikációra is egymás között. Így az illat elárulja többek között azt, hogy ki mennyire egészséges, milyen lelkiállapotban van, mennyire megbízható és milyen a társadalmi rangja.

A középkorban is léteztek források a szagevőkről.  Cantimpre Tamás egy XIII. században élő szerzetes Angliában az indiai nép által használt alma illatáról ír, amely egyben szimbolikusan az Éden almájának is megfelel. Ugyanitt az 1300-ban készült világtérképen rajz formájában szerepel egy szagevő száj nélkül, vattába öltözve. Petrarca is megemlíti ezt  a fajt és Mandeville-i János. Utóbbi szerint lakhelyük a Pitan sziget a hindu mitológiából. A prána, ami energiát vagy éltető vért jelent, az alapja annak a hiedelemnek, mert az igazi szagevők ezzel táplálkoznak. Az Astomi társadalom nagyra értékeli a személyes szabadságot és az egyéni véleménynyilvánítást. Ami a személyes kapcsolatokat illeti, hisznek a kölcsönös tiszteletben és egyetértésben, nem hisznek a kényszerházasságokban vagy az elrendelt házasságokban, ehelyett nagyra értékelik a saját párválasztás szabadságát.  Vallják, hogy mindenkinek joga van úgy élni az életét, ahogy akarja addig, amíg nem árt másoknak.

Az Ayur-Véda is ír a fényevésről, miszerint az élet elképzelhető táplálkozás nélkül a prana használatával. A modern korban sok ember halt éhen emiatt. Az eutanáziában részesített kómában szenvedők maximum két hétig élnek, ha nem táplálják őket. Az éhségsztrájkolók többnyire 50-60 nap után halnak meg, de elhízottak esetén ez az idő hosszabb is lehet, sőt állítólag egy Prahlad Jani hindu misztkus egész életét úgy élte végig, hogy fényt evett -eddig 75. A dzsainizmus indiai vallásában azt tanítják, hogy néhány szerzetes hónapokig  vagyévekig élt étel nélkül. Ratan Manek azt állítja, hogy 1995 óta teán, kávén és tejen él, mert egészségének kulcsa a napozás. Három hosszabb időszakot töltött teljes böjtben tudományos és orvosi megfigyelés alatt. A legelső 211 napig tartott, ezalatt  41 kg-ot fogyott, majd a második 411 napos lett, majd a harmadik 130 napig. Magyarországon Bicserdy Béla hirdette a fényevést a megvilágsodás felé vezető út értelmében.