Clara bébiszitter volt Bogota-ban szabadidejében, az ebből származó bevételből pedig fizette tanulmányait. A környék összes szomszédja nagyon ajánlotta őt, mert minden gyerek, akivel eddig foglalkozott nagyon kedvelte  és visszavárta. Ezúttal egy nagyon különleges fiúról kellett gondoskodnia, akit Antonio-nak hívtak. Miután megérkezett a házba, a szülőkkel való beszélgetés után felkészült a munka megkezdésére. A gyerek anyja viszont figyelmeztette őt : -Antonio nagyon nyugodt gyerek, ebben a tekintetben nem lesz vele gond, de hajlamos néha elbeszélgetni magában vagy megbámulni a ház egyes pontjait. Furcsa módon a többi bébiszitter nyomtalanul felszívódott, mielőtt még fizettünk volna nekik. Mivel rólad csupa jót hallottunk, úgy döntöttünk férjemmel, hogy alkalmazunk, persze csak akkor, ha te is  benne vagy!

Aznap este Clara Antonio-val tévézett. Minden normális módon működött, a gyerek valóban nagyon nyugodt fiú volt, de volt egy pillanat, amikor hirtelen abbahagyta a tévézést és elfordította a fejét a lépcső felé. Clara figyelte őt, abba az irányba nézett ő is, de nem látott semmit. Ekkor megkérdezte a kisfiútól, hogy miért bámul a semmibe. Antonio így felelt:- Ő nem beszél. Clara megrémült, kezdte már megérteni azt, amiről az anya beszélt és első gondolata az volt, hogy a fiú skizofrén. -Kit látsz és hogyan néz ki ? A fiú így szólt zavartan: -Úgy néz ki, mint én, de azok, akiket az anyukám fizetett azért, hogy foglalkozzanak és ellássanak engem, amíg ő és apa dolgozik mindig mást mondtak!  Ők magukat látták álarcban ! Clara  zavarában úgy döntött, hogy kikapcsolja a televíziót és elviszi Antonio-t a szobájába. Miután lefektette az ágyába, Antonio megkérte maradjon vele addig, amíg el nem alszik. Clara így is tett, majd amikor látta, hogy már elaludt, kiment és becsukta a hálószobája ajtaját. Kora reggel a gyerek rémült kiáltásai ébresztették fel Clara-t, aki gyorsan beszaladt a szobájába. Belépésekor azt látta, hogy a fiú nagyon fél és kapálózik. -Bántani akar, magával akar vinni! Ebben a pillanatban egy kis csontdarab leesett a szoba mennyezetéről, a hangtól Antonio abbahagyta a sírást és lassan a plafon felé emelte az arcát, majd ujjával felfelé mutatott. -Csontot eszik! -Mit látsz, mi van ott? -kérdezte Clara. - Megijesztel, menjünk le és ott adok egy pohár tejet, hogy megnyugodj, addig is ne nézz arra! Felkapta a fiút, majd levitte a konyhába, ahol kissé megnyugodott és abbahagyta a zihálást.Clara is próbált nyugodt maradni, de belül talán jobban félt, mint a kisfiú annak ellenére, hogy szilárdan hitt annak őrültségében, azonban a csontdarab lezuhanását ő sem tudta megmagyarázni.  Furcsa érzés kerítette hatalmába, mint amikor az embert figyelik. Amikor kinyitotta a hűtőszekrényt, hogy kivegye onnan a tejet, valami megütötte a fejét, ami ezúttal is egy csontdarab volt. Clara pánikba esett, de amikor megpróbált kifutni a konyhából, Antonio elébe állt. A nő nem  mert megfordulni, hogy meglássa mit figyel a fiú. De hamar észbe kapott, aztán vele együtt gyorsan kiment és becsukta az ajtót. -Mesélj még róla, már hiszek neked. -Hogyan lehetséges az, hogy magadat látod ? Antonio ezt mondta: -Húst eszik folyton! Abból van a maszk is az arcán, amelyet visel és szögesdróttal köt a füléhez!

Clara úgy döntött, hogy elviszi otthonába a fiút aznap éjjelre és elhatározta azt is, hogy amint szülei visszatérnek, felmond. Este a szokásos módon bekapcsolta a tévét a meséket közvetítő adóra, közben napi feladatait ellátva figyelte a gyereket. Mivel ezúttal nem történt semmi, úgy döntött titokban elrejtőzik és megtudja mit csinál a gyerek akkor, amikor ő nincs jelen. Miután kiment, becsukta maga után az ajtót és  figyelt az ablakon át, amelyet korábban szándékosan nyitva hagyott. Kis idő múlva csontok ropogását hallotta elég erősen, mintha valami elfordítaná éppen a nyakát vagy valamelyik végtagját bizonyos irányba. Rögtön ezután betört az ablak, annak egyik szilánkja pedig belefúródott a vállába. Clara ösztönösen futásnak eredt, de a járda végén eszébe jutott az, hogy Antonio-t egyedül hagyta otthonában. Elment a legközelebbi telefonfülkéhez és felhívta a rendőrséget. Azok kimentek a helyszínre, majd bevitték mindkettőjüket az őrsre. Clara azt vallotta, hogy nem tud semmiről és bizonyára betörés történhetett. Miután Antonio állami felügyelet alá került addig, amíg szülei haza nem tértek, Clara kezdett megnyugodni már. Ennek ellenére félelem érzése kerítette hatalmába egész lényét, át kellett mennie egyik régi barátjához, Carlos-hoz  támogatásért és hogy ne érezze magát annyira védtelennek.

Clara egy héttel később értesült a szomszédoktól arról, hogy Antonio nyomtalanul eltűnt. Nagyon elszomorította a tudat, hogy nem tudott segíteni rajta, de remélte azt is, hogy legalább a saját élete ezek után rendeződni fog. Ez kezdetben így is történt, mert nem vett észre semmilyen furcsa dolgot azóta. Carlos-al régóta szerelmi viszonyban volt, gyakran meglátogatta őt és nála aludt éjszaka vagy éppen fordítva, vele viszonylag biztonságban érezte magát. De a hús, amelyet előkészített étkezésre gyakorta nyomtalanul eltűnt. Egy napon meghallotta a rágást is maga mellett, mintha valaki éppen kemény anyagú tárgyat zúzna össze fogaival. Clara szétnézett, de nem látott semmit ezúttal sem. Félve az ismeretlentől, hátrálni kezdett az ajtó felé egészen addig, amíg a tükörben észre nem vette a saját magához mindenben hasonlító alakot, aki éppen húsos csontot rág és közben fel-le mozog a szoba falain, a plafonon és a padlón. Az arca viszont felismerhetetlen volt, mert véres álarcot viselt. Most már világos lett számára az, hogy a kisfiú nem hazudott és minden igaz volt abból, amit elmondott neki. Később arra is ráeszmélt, hogy Antonio azért látta a mások alakját felvevő szörnyet annak idején, mert szemüveget hordott. A fiú nem skizofréniában vagy hasonló víziókat előidéző betegségben szenvedett, ő tényleg látta a házban tanyázó gonoszt, amely a jelek szerint ragadozó életmódot folytat a vadállatokhoz hasonlóan. Mindaddig nem támad, amíg van mit ennie hús formájában, viszont a jelek szerint követi azokat az embereket is, akik látogatást tesznek abban a házban, ahol Antonio él. Clara legalábbis ezzel próbálta megmagyarázni azt, hogy hasonmását a  saját házában is érzékelte.

Amikor Carlos is meglátta egy szemüvegen keresztül ezt a szörnyet, már biztosan tudta nem képzelődik párja. Összepakoltak minden fontos dolgot, majd berakták azokat az autóba. A kapura kitették az Eladó táblát, mert elhatározták, hogy Carlos házában fognak élni ezentúl. Látták azt is a szemüvegen keresztül, hogy a szörny követte őket távozásukkor, majd miután elindították az autót, gyors iramban futni kezdett utánuk egészen addig, amíg nem bírta már tovább és lemaradt. Clara utólag megbánta azt, hogy eladta a házát, ugyanis azoknak, akik megvették tőle, úgy adta át a kulcsokat, hogy ő vissza sem ment a helyszínre. A négytagú család három tagja nyomtalanul eltűnt hamarosan, csupán az egyik gyerek maradt életben közülük, aki azóta is keresi szüleit és testvérét. Clara-t sokáig nem hagyta nyugodni a bűntudat, ezért meghívta a fiút egy szomszédos város kávézójába. Elmondott neki mindent és egyúttal tanácsokkal is ellátta őt. Marcos, az életben maradt fiú először ott akarta hagyni a nőt, mert azt hitte megőrült. De mivel nem hagyta nyugodni kíváncsisága és nagyon szerette volna megtudni azt, hogy mi történt szüleivel, hazatérve feltette a szemüveget, majd végigment a ház minden szegletén. A padlásra érve rágást hallott valahonnan. A démon felülről támadott, kiharapott egy nagy húsdarabot Marcos hátából,aki azóta is nyomorék. Mivel most már a sajtó is megtudta valamilyen módon, hogy Clara egykori házát megszállta a gonosz és sok ember eltűnt falain belül, akik bizonyára már halottak voltak, Marcos-tól senki nem vette meg a birtokot. Végül jelzálog formájában tudott csak megszabadulni tőle, amelyet a bankkal kötött.  A napilapok tele voltak olyan furcsa címekkel, mint a harapó kísértet és az időalagút az egykori Santos birtokon.

Clara egész végig abban a hitben volt, hogy korábbi hasonmása nem tud hollétéről. Természetesen tudta azt is, hogy szó nincs időalagútról és hasonló eltúlzott spekulációkról, amelyeket az újságírók találtak ki annak érdekében, hogy eladhassák termékeiket. A sajtó munkatársai gyakran zaklatták őt, mert egyedüliként maradt sértetlen állapotban a házat birtokló személyek közül. Egyesek azzal is megvádolták a nőt, hogy köze van a történtekhez. De Clara ritkán nyilatkozott, velük ellentétben ő sejtette mi lehet az igazság. Így telt el egy év, mialatt a démon jelét sem mutatta annak, hogy jelen lenne bármilyen formában. Huszonnegyedik születésnapján Clara a szokásos módon ünnepséget rendezett, amelyre meghívta legjobb barátait is. Miután a buli véget ért, kissé ittasan felkészült a lefekvésre, miközben Carlos éppen fürdött. A szoba sötét volt, csupán az asztali lámpa fénye adott némi világítást a helységnek. Azt mondják, hogy amikor a legkevésbé számítunk rá, akkor minden figyelmeztetés nélkül eljön az a pillanat, amikor megtörténik az, ami kezdetektől fogva el van rendelve és ami elől nincs menekvés. Clara szíve majdnem kiugrott a helyéről, miután az ajtó nagy csattanással becsukódott. A tükörben kirajzolódott egy árnyék, majd egy fehéres arc. Eleinte nem mozdult, de aztán vibrálni kezdett. Kis idő elteltével szemei kitágultak és ezek után Clara már semmire sem emlékezett mindabból, ami a szobájában történt vele aznap este. A helyszín megváltozott, egy sötét odúban találta magát, ahol nagyon büdös volt, viszont semmit nem lehetett látni. A lány nem tudta eldönteni azt, hogy megvakult vagy sem. Kezeivel kitapogatta a szemeit, amelyeket szerencsére sértetlen állapotban vélt felefedezni magán. Kúszás zajaira lett figyelmes a távolban, az egyre erősödött, valaki gyors iramban feléje tartott. -Most érkeztél? -kérdezte tőle egy hang. Clara megrezzent, mert hirtelen érte a meglepetés a sötétben. -Ki vagy ? -Emma vagyok, de valahonnan ismerős a hangod nekem, mintha már beszéltünk volna! Clara szintén hang alapján megismerte a vele beszélgető nőt, aki Antonio anyja volt. Mint kiderült, ő is hasonlót tapasztalt a tükörben azelőtt, hogy ide került volna. Talán mindenki így került ide, mert mások is voltak ott rajtuk kívül és bizonyára többen már meg is haltak  abból kiindulva, hogy rohadás bűze töltötte be az egész helyet. -Néha megjelenik és kitép egy csontot valakinek a testéből! -mondta Emma ijedten, majd kis idő múlva folytatta. -Az alsó lábam már nem érzem, eleinte a lábujjaimból kezdte kitépni a csontokat naponta körülbelül egyszer! Clara eközben próbált kijutni, össze-vissza rohangált a sötétben,de mindig falnak ütközött vagy éppen megbotlott valakinek a holttestében. Tanácstalan volt, nem látott kiutat. Mások is beszéltek vele, akiket addig nem ismert soha. Egyikük elmondta, hogy aki kiált fájdalmában, az büntetést kap, valami brutális dolgot lenyom a torkán, amitől elmegy a hangja és összeroncsolódnak a hangszálai vagy feltépi a bőrét egészen addig, amíg abba nem hagyja a kiáltozást. Clara egyre csak azt ismételte magában, hogy tűrnie kell, nem szabad kiáltania bármennyire is fog fájni az, amit vele fognak tenni. Korábbi kutatásai révén különböző forrásokból arra a következtetésre jutott, hogy a gonosz lények a félelmeinkből és gyengeségeinkből táplálkoznak. Amikor fogvatartója kihúzta keze egyik ujjából az első csontot, Clara fogait összeszorítva próbált úrrá lenni azon, hogy ne jutassa érvényre fájdalmát kiáltás formájában. Másoknak azonban ez nem igazán  sikerült, ahogyan a nő tapasztalta. Innivalót is kaptak néha, ami az ott fekvő halott emberek vére volt, ezt a démon erőszakkal megitatta velük. Miután Clara a harmadik csontját is elveszítette jobb keze felső  ujjpercein, megszűnt a  rémálom. A démon nem járt sikerrel, nem tudott felülkerekedni a nő erős akaratán, aki egy napon saját szobájában ébredt fel az ágya melletti padlón feküdve.

Clara-nak csak Carlos hitt, de az újságírók a korábbi furcsa esetekből adódóan érdeklődve tették közzé élményeit a kolumbiai napilapokban. Három év múlva immár a házasság kötelékében egymásnak hűséget fogadva úgy döntöttek közösen, hogy hátrahagyják a múltat. Clara félt attól, hogy férjét is kiszemelheti a démon vagy a hasonmás, bármi is legyen az, mivel újabb megmagyarázatlan eltűnéseket jelentettek a környéken.  Nicaraguaban kezdtek új életet.