Kolumbiai történet

A Chibcha nép egy kiterjedt síkságon élt a dél-amerikai kontinens belsejében, Kolumbia déli részén. A chibcha-k földjén nem volt olyan nagy a hőség, mivel egy lapos fennsíkon laktak a hegyek tetején. Eleinte nagyon tudatlanok voltak: nem tudták hogyan műveljék meg a földjeiket vagy hogyan építsenek maguknak kényelmes lakásokat. Gyümölcsökkel és gyökerekkel, madarakkal és más állatokkal táplálkoztak, amelyeket nyilaikkal öltek meg, valamint a hálóikba akadt  halakkal. Szinte semmivel nem takarták el  testüket, ők voltak az úgynevezett vadak.

Egy napon megjelent köztük egy aranyszakállú fehér ember. Egész testét ruhák borították, jóindulatú és nagylelkű volt. Hamar megtudták, hogy Bochica-nak hívják. Elmondta nekik, hogy van egy felsőbbrendű lény, az Isten, akinek a neve Suhé. Azt is elmondta nekik, hogy Suhé megszervezte az évszakok alakulását, a csillagok mozgását és az emberek sorsát, vagyis életét és halálát. A chibcha-k eleinte nem értették mit jelent ez, mert olyan volt a felfogásuk, mint a gyerekeké, akik számára az év minden napja és a nap minden órája új meglepetést tartogat. Lassanként azonban ezek az elképzelések egyre világosabbá váltak számukra, és egy bizonyos mértékig megértették, hogy létezik egy legfelsőbb lény, minden látható és láthatatlan dolog teremtője és rendezője. Bochica a földművelés művészetére is megtanította őket. Megmutatta nekik, hogy az év bizonyos szakaszaiban elvetett magvakból növények lesznek , amelyek a napsugarak, föld és az esőzések által táplálva idővel termést hoznak. Bochica-tól az emberek azt is megtudták, hogy sok olyan növény létezik, amelynek leveleiből és száraiból szálakat lehet kivonni és azokat szövetekké alakítani, ruhákat készíteni  belőle. Karókat vertek a földbe, megtöltötték a köztes tereket sárral, amely a nap által kiszárítva falakat alkotott, a háztetőket pedig szalmával fedték be védve a nap és az eső ellen. Így történt, hogy a chibcha-k élete rövid idő után teljesen megváltozott, már volt ruhájuk, kényelmes házaik és rengeteg élelem. A gabonatáblák minden irányban növekedtek, az emberek elégedetten és boldogan éltek. Bochica tanításai azonban nem korlátozódtak a leírtakra: a szeretet törvényére is tanította a népet, hogy őrizzék meg a békét egymás között és barátaikkal, hogy mindenki a sajátjaként tisztelje, amit a munkájával keresett. Ezután  Bochica eltűnt anélkül, hogy bárki tudta volna merre ment.

A chibcha-k sokáig emlékeztek tanításaira, gazdagságuk napról napra gyarapodott, falvakat és városokat építettek, templomokat szenteltek Suhé-nak és kereskedtek a szomszédos városokkal. Megtanulták megmunkálni az aranyat, több háborút is megvívtak szomszédaikkal, amelyekből győztesen kerültek ki, így kiterjesztették urralmukat a környék területein. Az évek múlásával azonban a gazdagság és a jólét következtében a chibcha-k büszkévé váltak, kegyetlenek voltak, megfeledkeztek a hitről is. A királyok nem mutattak jó példát a népnek, gonoszságban  felülmúlták alattvalóikat.  Mivel a Chibcha Birodalom egy nagy fennsíkon, nagyon magas hegyek csúcsai között volt, a terület minden oldalról zárt völgyet alkotott. A völgy közepén egy folyó futott át, melyhez számos különböző irányból érkező patak csatlakozott. Heves esőzések jellemezték a következő napokat, ami nem állt el. A folyó és a patakok megáradtak, a vízszint fokozatosan és folyamatosan emelkedett. A mezőket elöntötte a víz, a házakat körülvették a hullámok, végül nem maradt egy centiméternyi föld sem, amely ne merült volna el a víz alá.  Az emberek felmásztak a közeli dombokra, de mivel a víz odáig is felért, a hegyekbe kellett menniük. Aztán megértették, hogy ez az özönvíz az a büntetés, amelyet Bochica megjósolt korábban, amit Suhé, a Nap küldött bűneik miatt. Miután megbánták tetteiket és kérték Suhé-t, hogy bocsásson meg, az eget borító fekete felhők hirtelen felszakadoztak és előbújt a Nap, amelyet az özönvíz kezdete óta nem láttak. Bochica a felhők között volt, arca fénylett, mint a nap sugarai és kezében aranybotot tartott. Ezzel a bottal nagy csapást mért az egyik hegyre, amely beszakadt, a kialukult tó vize pedig lezúdult  a mélybe vízesést képezve. A szivárvány minden színe látható volt ezen a vízesésen a pára miatt.

Ezek az események évszázadokkal ezelőtt történtek, mielőtt Amerikát felfedezték volna. A Chibcha Birodalom virágzott, amelynek lakói gazdagok, bölcsek és jártasak voltak a béke és a háború művészetében. A  király aranyporral borította be testét, majd egy lagúna vizébe merült,  amelybe arany ékszereket is dobott, innen származik az El Dorado név. A király és a papok azt mondták az embereknek, hogy a lagúna szent, Suhé mindenki számára látható módon helyezte oda hatalmának bizonyítékaként. A lagúna szentély lett, ahová az egész nemzet évente zarándokolt. Nagy vallási ünnepeket tartottak ott,  mindenki valamilyen értéktárgyat dobott a vízbe. A király maga vezette a szertartást. A tóhoz érve a tömeg szétszéledt a partokon, élő falat alkottak a vizek körül. Nagy máglyák raktak, átható aromájú gyantás növényeket fogyasztottak, tömjénfelhő lebegett a levegőben. Kürtök és trombiták zengtek, a szent énekek messzire hallatszottak a környéken. A király levetkőzve a testét növényi olajjal kente meg, amelyet egy bizonyos síkságon termő növényekből vontak ki. Aztán többször is megmártotta testét egy vastag aranyporréteggel beborított ágyban. Az arany a bőréhez tapadt, miután olajjal is bekenték az olajjal, ezért úgy nézett ki, mint egy élő aranyszobor. A királyfi a tó körül nőtt nádból készült tutajhoz ment, amely tele volt arany ékszerekkel és fegyverekkel. Nagyon sok smaragd is volt, amelyek a chibcha-k földjéhez közeli bányákból származtak. A lagúna középső részéhez érve tutaján a király egyenként a vizek fenekébe dobta az aranyat és a drágaköveket. Kint a parton a nép ugyanígy cselekedett hátat fordítva a tónak. Végül a király a víz alá merült, testéről lemosódott az aranypor, ő pedig tutaján visszatért a partra.  A szertartás elvégeztével mindenki átadta magát az örömöknek, a kukoricából készült erjesztett ital folytán lerészegedtek. Erre az eseményre évente egyszer került sor.

Mivel a hírek nagyon homályosak voltak arról, hogy hol található a Chibcha Birodalom, a spanyolok és más európaiak, akik hallottak a misztikustóról és az aranykirályról, nem tudták melyik irányba kell menniük, hogy megtalálják ezt a gazdag várost és a lagúnát és annak kincseit, amelyek évszázadok során halmozódtak fel benne. Sok merész felfedező indult el minden irányba sűrű dzsungeleken, magas hegyláncokon, széles folyókon  keresztül El Dorado földjét keresve, amit nem találtak meg. Orallena visszafordította megmaradt embereit, akik megették kutyáikat és lovaikat, megfőzték a nyergeiket és a kengyelt, majd hamu fölött megsütötték.  El Dorado helyett felfedezték az Amazonas folyót. A Guatavita-tavat lecsapolták, mert azt hitték ez a mondabeli legendás víz, amelynek alján aranynak kell lennie, de nem találtak benne kincseket. Mások szerint a Kristály-folyó valamelyik része ez a hely, amely arról híres, hogy többféle színben pompázik.