Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
2023. nov 12.

Mondák Szent Lászlóról

írta: Darius1
Mondák Szent Lászlóról

I. Szent Lászlóról sok hiedelem maradt fenn, amiket azzal magyaráztak, hogy táltos volt. Egyszer Salamon királlyal párbajozott,  aki köztudottan  nem rettent meg nála erősebb vitézektől sem, a feje körül lángoló karddal hadonászó angyalokat látott. László király termetében is kimagaslott vitézei közül, továbbá arról vált híressé, hogy sok királlyal elelntétben őt nem részegítette meg a hatalom.

Szent László kútja

Szent László uralkodása alatt történt, hogy az oroszok betörtek Magyarországra, sok várost és falut feldúltak, majd a zsákmánnyal hazaindultak. A király nagy sereggel utánuk indult, viszont útközben minden eleségük elfogyott. Olyan elhagyatott pusztaságokon jártak, ahol senki nem élt, nemhogy ennivalót ...

Tovább Szólj hozzá

Kelet-Európa

2023. nov 11.

A kék fény

írta: Darius1
A kék fény

A 2023-as  törökországi földrengés után a közösségi média egyes felhasználói megosztottak videókat, amelyeken kék fény látható az égen közvetlenül a földrengés előtt, amely néha spirál formát vett fel egy fej alakját követve. Hogy mi történt ezzel a kék fénnyel Hatay-ban, nem tudni, de a NASA  kutatói is nyilatkozatott tettek erről a jelenségről.

A kék fény, amely a földrengés előtt megjelent az égen Hatay-ban, aggodalmat keltett már az esemény előtt mindenkiben, aki látta.   Eleinte susogó hang hallatszik, majd megjelenik a fény. A felvett videókon, amelyeket a földrengés előtt készítettek, a hang egyre erősebb lesz azzal párhuzamosan, ahogyan a földrengés intenzitása nő. Erről a jelenségről már korábban is ...

Tovább Szólj hozzá

Természet

2023. nov 10.

Megfejtetlen kódok és írások

írta: Darius1
Megfejtetlen kódok és írások

A legrégebbi ismert írásrendszert tartalmazó kőkori tábláktól a halotti könyvekig több megfejtetlen kódot és szöveget még a világ legjobb kriptográfusai és nyelvészei sem tudnak megfejteni.   Habár megfejtésük fontos lehetne abban, hogy megértsük a régi civilizációk éltal hátrahagyott írásokat. 

A rohonci kódex

Ez a könyvet az 1800-as években fedezték fel Magyarországon.   Feltételezések szerint Batthyány Gusztáv személyes könyvtárának része volt azelőtt, hogy teljes személyes gyűjteményét a Magyar Tudományos Akadémiának adományozta. K ezdetben úgy tűnt, hogy a középkori időkből származik, az ómagyar írásra hasonlító szöveg azonban teljesen érthetetlen volt.  S okakat arra késztetett, hogy elgondolkodjanak mit ...

Tovább Szólj hozzá

Rejtélyek

2023. nov 09.

Aiakosz

írta: Darius1
Aiakosz

Asopos folyamisten a Ladon folyó leányát, Metope-t vette feleségül, két fia és sok lánya született tőle. A leányok közül különböző alkalmakkor többet is elragadott és megerőszakolt Zeusz, Poszeidón és Apollón. Amikor Aigina is így járt, Asopos a keresésére indult. Korinthoszban tudta meg, hogy megint Zeusz volt a bűnös, ezért bosszút forralt és keresésére indult, meg is találta egy erdőben őt éppen Aigina-val. Zeusznál éppen nem volt fegyver, ezért szégyenszemre keresztültört a bokrokon, majd sziklává változott. Asopos elhaladt mellette, aztán Zeusz visszatért az Olümposzra, ahonnan egy csomó villámot hajigált Asopos-ra. A sok seb miatt a folyamisten azóta is lassan hullámzik, gyakran halásznak ki égett széndarabokat a medréből. ...

Tovább Szólj hozzá

Görögország

2023. nov 08.

El Dorado népének mítoszai

írta: Darius1
El Dorado népének mítoszai

Kolumbiai történet

A Chibcha nép egy kiterjedt síkságon élt a dél-amerikai kontinens belsejében, Kolumbia déli részén.  A chibcha-k földjén nem volt olyan nagy a hőség, mivel egy lapos fennsíkon laktak a hegyek tetején. Eleinte nagyon tudatlanok voltak: nem tudták hogyan műveljék meg a földjeiket vagy hogyan építsenek maguknak kényelmes lakásokat. Gyümölcsökkel és gyökerekkel, madarakkal és más állatokkal táplálkoztak, amelyeket nyilaikkal öltek meg, valamint a hálóikba akadt  halakkal. Szinte semmivel nem takarták el  testüket, ők voltak az úgynevezett vadak.

Egy napon megjelent köztük egy aranyszakállú fehér ember. Egész testét ruhák borították, jóindulatú és nagylelkű volt. Hamar megtudták, hogy Bochica-nak ...

Tovább Szólj hozzá

Amerika

2023. nov 07.

Gyémántok a legendákban

írta: Darius1
Gyémántok a legendákban

Felfedezésük  óta   ezek az értékes drágakövek a világ kultúráiban számos mítosz és legenda középpontjában állnak,  olyan erényekkel kapcsolták össze őket, mint az erő, a gazdagság, a hatalom és a szerelem, ezenkívül az egyik legkeményebb anyag is.  A nyers gyémánt (oktaéder) formáját ideális konfigurációnak tekintették, amely hat éles hegyből, nyolc lapos síkból és tizenkettő egyenes, éles lapból állt.   A legrégibb időktől fogva a gyémánt mágikus közvetítőként szolgált az ember és a sorsát irányító láthatatlan természeti erők között.

A fáraók idejében, Kr. e. 3000 körül egy gyémántot helyeztek az ankh kereszt közepére, amelyet az uralkodók viseltek, ez volt az életet jelentő egyiptomi ...

Tovább Szólj hozzá

Természet

2023. nov 06.

Sayf kalandjai

írta: Darius1
Sayf kalandjai

Jemeni történet

 Sayf  Dhi-Yazan az iszlám előtti himjariták félig legendákon alapuló története a mai Jemen leghíresebb legendája, a király a VI. században uralkodott a Himjarita Királyságban. Arról ismert leginkább, hogy megvédte hazáját Axum terjeszkedésétől, amelynek székhelye akkoriban a mai Etiópiában volt, ehhez viszont szüksége volt a perzsa Sasanida Birodalom segítségére is. A történet legfőbb antagonistája Sayf Ar'ed, aki nem más, mint Newaya Krestos etióp uralkodó.   A Sira nevű szíriai Mameluk kori irodalmi alkotásokban több mint kétezer oldalon mesélik el Sayf király életét,  ráadásul a főhős mitológiai és történelmi életét is egyaránt bemutatja.  Sayf a perzsák segítségét kéri abban, hogy kiűzze az ...

Tovább Szólj hozzá

Ázsia

süti beállítások módosítása
div { width: 200px; height: 200px; display: block; position: relative; }