A legrégebbi görög bölcsek alakja ködbe vész, keveset őrzött meg róluk a hagyomány. Minden város magáénak tartott egy bölcset, így aztán több mint húsz nevét tartanak számon, mindegyik a hét bölcs közé tartozik. Az erényes és boldog élet titkát kutatták. Az athéni Szolón ilyen mondásokat hagyott hátra: -Semmit se tégy szertelenül ! Barátot ne szerezz gyorsan, de akit megszereztél, ne taszítsd el egyhamar. Az ész legyen a vezéred! A priénéi Biász ezt tanította: - Ifjúkorodban sikerre, öregségedben bölcsességre törekedj! Méltatlan embert gazdagságáért ne dicsérj! Gondold meg, mihez fogsz hozzá, de ha hozzáfogtál, hajtsd végre biztosan! A milétoszi Thalész ilyen tanácsokat adott: - Ne az arcodat ékesítsd, a komoly tudomány legyen díszed! Ne tűrd el a gazságot és mértékkel élj! Ha uralkodsz, uralkodj önmagadon!

Amikor Kos szigetén néhány halász kivetette a hálóját, milétoszi kereskedők jártak arra, majd látatlanban előre megvették az egész fogást, amit a halászok majd partra vontak. Kihúzták a hálót, de a sok hal között egy aranyozott serleget is találtak. A kereskedők maguknak követelték, de a halászok se hagyták magukat, hiszen csak a halakra vonatkozott a megállapodás. Sehogy sem tudtak megegyezni. Végül úgy határoztak, hogy a Püthia, Apollón isten papnője dönti el, hogy kit illet a serleg. A papnő így felelt: - Az aranyozott serleg a legbölcsebb férfit illeti. Már nem sokat tanakodtak, hiszen a kereskedők jól ismerték Milétosz városának híres bölcsét, akinek neve Thalész. Ő azonban nem fogadta el a serleget, mert nem magát tartotta a legbölcsebbnek.  - Biász bölcsebb nálam, őt illeti az ajándék. Csakhogy ezzel nem ért véget a történet. Biász is talált magánál bölcsebbet, így végül az ajándék visszakerült Thalészhoz. Így járt körbe az aranyozott serleg, amely tanúsította a hét görög bölcs szerénységét. A legjobb helyre került legvégül: Delphoiba vitték, Apollón isten szentélyébe.

A milétoszi Thalész előkelő, vagyonos családból származott, apja kereskedő volt, fiát is erre a pályára szánta.De az ifjú Thalész nem kedvelte a kereskedést, már gyermekkorától fogva a tudomány érdekelte és csak azzal foglalkozott. Sokat utazott, bejárta Föníciát és Egyiptomot, mindent megfigyelt, a természet minden titkát ki akarta deríteni. De nemcsak a természet érdekelte, foglalkozott a politikával is, éberen figyelte a háború és a béke változását, az uralkodók magatartását és főként a nép életét. Amit megfigyelt, abból mindig levonta a tanulságot. Ezt viszont nem tartotta magában, hanem mint tanácsot mondta el honfitársainak. Tanácsot adott akkor is, amikor a milétosziak szövetséget akarták kötni Kroisos lűdiai királlyal, aki a perzsák ellen harcolt. Thalész tiltakozott a szövetség megkötése ellen, ezért menekült meg Milétosz városa a győztes perzsák bosszújától. Máskor is hasznát vette a város tanácsait, viszont a gazdag kereskedők nem becsülték érdeme szerint Thalészt. - Mi nem utaztunk, nem tanultunk annyit, mégis mind többet érünk nála, mert vagyont gyűjtöttünk, ő pedig azt is elpazarolta, amit az apjától örökölt! Addig mondogattak hasonlókat a milétoszi kereskedők, amíg Thalésznak is fülébe jutott. A természet titkait jobban értette bárki másnál, ezért az egyik évben előre látta, hogy bőséges olajtermés ígérkezik. Akkor minden hordót előbb megvett, mire pedig a kereskedők észbe kaptak, az olcsón vett hordókat drágán kezdte árulni, így megkopasztotta őket. A kereskedők megjegyezték a leckét, de nem javultak meg.

Amikor egy nap Thalész Korinthosz felé hajózott, szokása szerint beszélgetett a hajósokkal. -Ti a tengeren töltitek a nappalokat és az éjszakákat. Sokat láttok és tapasztaltok. Elhiszitek-e nekem, hogy a víz az ember éltető eleme? Hogy testünk túlnyomó része víz? De nemcsak az emberé, mert minden élőlény a vízből származik. -Mi, akik a tengert járjuk szívesen hiszünk neked! - válaszolták a tengerészek. Annál nagyobbat nevettek rajta azok a kereskedők, akik már addig is gúnyosan méregették a szerény öltözékben járó idegent. -Koldusnak koldus a társa -mondta az egyik gazdag kereskedő, amikor látta Thalészt leülni az egyszerű hajósok közé. Nem is törődtek többet az idegennel, hanem beszélgettek egymás között az üzletről. A beszélgetésből dicsekvés lett: mindegyik a maga sikerével hozakodott elő. Addig dicsekedtek, amíg  meglátták őket a tengeri rablók. Kifosztották a kereskedőket, még a ruhájukat is ellopták. Thalészt és a hajósokat nem bántották, mert nem volt semmijük és szakadt rongyokban jártak. Thalész végül a kereskedőkhöz lépett, majd megvigasztalta őket. -Ti csak vagyonotokat és ruháitokat vesztettétek el, de ez nem minden. Engem tanítványaim várnak Korinthosz kikötőjében, tőlük ruhát és pénzt kaptok. Amit megígért, be is váltotta később.

A milétoszi Thalész szívesen tanított, ahol csak megfordult, mindig magyarázott, előadott és vitatkozott. Egy alkalommal azt magyarázta, hogy az élet és a halál a természet adománya. A halál kevésbé rossz a születésnél. Egyik hallgatója ezután megkérdezte tőle: -Akkor miért nem halsz meg? - Mert a halál nem számít. Máskor azt kérdezte valaki:- Mi a legkönnyebb és mi a legnehezebb? - Legkönnyebb másnak tanácsot adni. Ezt bizony még az ostoba, a tapasztalatlan is tudja. Legnehezebb önmagunkat megismerni, mert mindenki bálványozza saját magát. Végül ezt kérdezte az egyik hallgató Thalésztól:-  Miképpen lehet a leghelyesebben élni? - Ha sosem tesszük azt, amit másoknál hibáztatunk!

 Messze földön híres volt Kroisos király gazdagságáról. Lűdia uralkodója mutogatta is kincseit vendégeinek: ennek se látjátok párját! Nem is fukarkodtak a haszonlesők a dicsérő szavakkal, bámulták a kincseket, sokan még irigyelték is. Kroisos pedig örömmel hallgatta az ilyen beszédet. Mindig új vendégeket hívott meg, már nem tudott betelni a dicsőséggel. Nagyon megörült, amikor Szolón, a híres athéni költő és törvényhozó meglátogatta. Parancsot adott a szolgáknak, mutassák meg vendégének az összes kincseskamrát . Ezután Szolónt a király elé vezették. Arannyal díszített fényes termeken haladt át Athén vezetője, mindegyiket királyi trónteremnek hitte, pedig csak szolgák ácsorogtak bennük. Káprázott a szeme, de Szolón egy magasztaló szót sem mondott a királynak. Nyíltan kimutatta, hogy mennyire elítéli az ízléstelenséget és a kérkedést. De Kroisos ennek ellenére ezt kérdezte: - Láttál nálam boldogabb embert? - Láttam bizony -felelte nyugodtan Szolón. - Ami engem illet, a legboldogabbnak az athéni Tellos-t tartom. - Ugyan miért? -Tellos egész életében semmiben hiányt nem szenvedett. Derék fiúkat nevelt, ezeknek is gyermekei születtek, mind egészségesen éltek, ő maga pedig boldog élet után legszebben fejezte be pályafutását, bátor küzdelemben legyőzte az ellenséget, majd meghalt a csatában. Az athéniak mind szerették őt, itt temették el, ahol elesett, sírhelyét gondozzák. Neve fennmaradt örökre. A gazdagság viszont elmúlik. Te sok ember királya vagy, de nem mondhatom boldog vagy addig, amíg halálod hírét nem hallottam. Sok gazdag ember boldogtalan, sok csekély vagyonú boldog. Mielőtt az utolsó napját elérné az ember, legfeljebb szerencsés, de nem boldog.

Szolón bölcs szavakat mondott, de a királyt nem tette bölcsebbé.  Amikor látta, hogy Kroisos ostobának tekinti azokat, akik a kincset lenézik és a boldogságot más módon keresik, búcsút vett tőle. Nemsokára nagy csapás érte Kroisos-t: fia egy vadászaton életét vesztette. Két évig gyászolta, ezután hadba szállt Kürosz perzsa király ellen. A háborút a perzsák nyerték meg, Lűdia nem létezett többé. Kroisos fogságba esett, tűzhalálra ítélték . Kroisos -nak a máglyán eszébe jutottak Szolón szavai, majd a nevét kiáltotta. Kürosz tolmácsot hívatott és megkérdezte tőle: -Mit mondtál, kit hívtál az utolsó percben ?  - Szolón, a görög járt nálam egy nap . Azt mondta nem vagyok boldog gazdagságom révén. Majd csak akkor leszek az, ha meghalok a hazáért. Igaza volt neki és csak most jöttem rá. Ezért gyújtsd meg a máglyát!  Kürosz gondolkodott egy ideig, majd parancsot adott, hogy engedjék el Kroisos-t, aztán ezt mondta neki: - Ilyen hitvány uralkodó nem fog általam hős lenni népe körében. Száműzni foglak! Ilyen módon Szolón megmentette a király életét, aki később boldogságban élt, mert megtanulta szeretni embertársait.