Számos mítosz és legenda kapcsolódik Vatika tágabb területéhez, különösen a Maleas-fokhoz. Ezeket a történeteket egyik generációról a másikra adták tovább az ókortól kezdve, gazdag szóbeli történelemi hagyományt teremtve ezzel. A legkülönösebb hely ezen a kis félszigeten Monemvasia. Egy legenda szerint a város alapítói úgy döntöttek, hogy bevehetetlen menedéket hoznak létre az ellenség elől. A görögországi Peloponnészosz partján fekvő sziklás félszigetet választották erődítményük felépítéséhez. A város neve tükrözi különleges szerepét: egyetlen bejárat az erődbe.

A Bizánci Birodalom idején Monemvasia fontos kereskedelmi központtá és erőddé vált. A város a Bizánc és a keleti országok közötti útvonal fő kikötője volt. 1249-ben azonban a várost elfoglalták a keresztesek, ami egy új korszak kezdetét jelentette a történelmében. Ebben az időszakban a város felvirágzott, lakossága növekedett. 1460-  tól török uralom alá került.  A városba csak egy keskeny hídon keresztül lehet belépni, amely összeköti a szárazfölddel. Ez az egyetlen bejárat azt a benyomást kelti, hogy a város egy megközelíthetetlen menedék, amelyet három oldalról víz vesz körül. Építészeti jellegzetességei mellett Monemvasia érdekes legendáiról és történelmi tényeiről is ismert. Az egyik történet szerint a várost a  VI. században alapították. A lakosok olyan egyedülálló földalatti átjárórendszert fejlesztettek ki, amely lehetővé tette számukra, hogy híd használata nélkül közlekedjenek a városon belül. Alagutak és átjárók labirintusai vannak, amelyek a föld alatt keresztezik egymást, összekötve ezzel a város különböző részeit. A biztonság fenntartása érdekében egyetlen hídon keresztül szabályozták a városba való be- és kilépést. A régészeti feltárások megerősítették a Kr.e. IV. századból származó lakóházak és települések jelenlétét is. 1463-ban Monemvasia volt az utolsó bizánci erődítmény, amely leomlott,  majd 1821- ben az első görög vár lett, amelyet a függetlenségi harcosok felszabadítottak. Ez az esemény döntő jelentőségű volt a török ​​megszállás elleni küzdelemben.  Don Juan spanyol hős születési helyének tekintik a várost egyes forrásokban. Fontos megemlíteni, hogy a hely napjainkban a Világörökség része.

Aghia Irini

A közelben lévő  Aghia Irini kolostor eredetét övező legendát Velanidia falu egyik lakója mesélte el. Egyszer  régen, amikor hajó indult Pireuszból Maniba , a Peloponnészosz déli részére, egy  vak lány odament a kapitányhoz és legénységéhez,  majd arra kérte őket, hogy vigyék el, bárhová is mennek. A kapitány először visszautasította, de végül engedett a lánynak. Ám amikor elérték a Maleas-fokot, úgy döntöttek, hogy partra teszik. Miután kenyeret, olajbogyót és vizet adtak neki, sok szerencsét kívántak,  végül egy barlang mellett hagyták. Miután elfogyott az étel, a lány talált egy kis vizet a barlangban. Megitta mind, ennek hatására pedig csodás módon lassan kezdte visszanyerni a látását. Felnézett a hegy tetejére, ahol egy magas sziklán feltűnően szép fiatal nő állt. Amikor a lány megkérdezte tőle, hogy ki ő, azt válaszolta: -Aghia (Szent) Irini vagyok. Ne félj, mert mindig a segítségedre leszek. A nő ezután eltűnt. A lány nagyon meghatódva gyorsan felmászott a hegyre, hogy megkeresse a szent ikonját, de nem talált semmit.  Később feleségül ment egy helyi nemeshez,  akinek elmesélte a történetét, majd megkérte, hogy  menjen el a Maleas-fokhoz. A férje összegyűjtött néhány munkást, akikkel több helyen végzett ásatásokat. Néhány nap múlva megtalálták a szent ikonját, azon a helyen pedig felépítették a ma is ott álló Aghia Irini kolostort.

 A kalózkapitány 

A Maleas-fok egykor Sarigalis, a kalózkapitány otthona volt. Amikor a kalózkodás a tetőfokára hágott, Sarigalis bázist létesített a Maleas-fok zord szikláin, majd embereivel kifosztott minden olyan hajót, amely arra haladt. A sziklás partvonalat a csónakok vízre bocsátásához használt emelők és csigák tarkították. Egy napon azonban Sarigalis súlyosan megbetegedett. Kiküldte a helyettesét és a legénységét, hogy csapjanak le egy elhaladó hajóra, miközben ő a szikláról szemlélte az eseményeket.  Ezúttal viszont az ő hajói süllyedtek el, a másik pedig továbbhajózik. Ekkor lett öngyilkos. Ledobta magát a szikláról és megfulladt a tengerben. A sziklákon ma is láthatók a csónakjaihoz használt emelők és csigák.

A kővé vált hajók 

Egy késő nyári délután a távoli láthatáron kalózhajók bukkantak fel.Az őrök jelzőtüzeket gyújtottak part mentén, hogy figyelmeztessék  Elika falu lakóit a távolban fenyegető veszélyre. Amikor az emberek észrevették ezt, pánikba estek. Mivel  senki sem tudott segíteni rajtuk, Aghios Georgios ( Szent György) kis kápolnájába mentek abban a halvány reményben, hogy a szenthez intézett imáik meghallgatásra találnak. Éppen akkor ütött ki tűz az egyik kalózhajón,  majd ezután mindegyik kővé változott. Elika népe megmenekült. A hajók sziklás szigetekké alakultak át, amelyek közvetlenül Monemvasia partjai mentén állnak. Azóta is ott vannak ezek a kőhajók a tenger által tépázva.