2024. ápr 04.

A Mátra legendái

írta: Darius1
A Mátra legendái

 

A Mátra csúcsai képezik Magyarország legmagasabb hegyeit, közülük  a Kékes emelkedik ezer méter fölé.  Nagyon változatos az itteni mondavilág, amely a régió színes és egyedi arculatát is tükrözi.

 

Galyatető

A tündérkirálynő uralkodása alatt boldogan éltek együtt az emberek és az állatok. Egy nap azonban Ármány, a gonoszság szelleme fellázította az embereket a tündérek ellen , akiknek Galya apó volt a vezérük. A királynő büntetésből az összes embert madarakká változtatta, Galya apót pedig sassá. A sas nyolc napon át repült egészen addig a helyig, ahol két újszülött gyermeket talált a földön. Karmaival megragadta őket, aztán felszállt a levegőbe. Éjjel egy üstökös fénye által vezetve eljutott a Mátra hegycsúcsaihoz. Pontosan azon a helyen szállt le a sas, ahol földet ért az üstökös és felrobbant. Egy anyafarkas szoptatta a két gyermeket sokáig. Miután a sas értesítette a tündéreket arról, hogy két furcsa kisbabát talált vándorlásai során, azok úgy döntöttek, hogy segítenek rajtuk. Megnyílt alattuk a föld és ezáltal a tündérek birodalmába kerültek. Így végső soron az erdő védelmezői nevelték fel a kisbabákat, akiket el is nevezték. A lány Gyöngyi lett, a fiú pedig Kövesd. Ez idő alatt a tündérek királynője megbocsátott Galya apónak és népének, mert kitartóan részt vettek a gyerekek ápolásában. Mindannyiukat visszaváltoztatta emberekké. Ármány, a gonosz szellem azonban ismét közbe avatkozott. Alattvalói egy részét emberekké formálta, jeles vitézek lettek belőlük. Elcsavarták a nőnemű tündérek és emberek fejét, a férfiakat pedig arra ösztönözték, hogy harcoljanak meg velük a lányokért . Vérontás lett a vége. A Mátra hegyén csak Galya apó maradt, aki már érezte halálának közeledtét. Kövesd és Gyöngyi eljöttek érte, aztán a Göncölszekéren felvitték az égbe.

 

Máriácska zarándokhely 

A Bene- vár tövében a patakok összefolyásánál olyan energiák szabadulnak fel, amelyek gyógyító tulajdonságaikról híresek. A Bene- búcsú pontosan emiatt indult el valamikor régen, ugyanis nagyon sokan gyógyultak meg különböző betegségekből . Az itt lévő sziklabarlangot Kossa József építtette, aki Szűz Máriához imádkozva ezen a helyen kigyógyult egy olyan betegségből, amelyet az orvosok nem tudtak kezelni. A barlang előtti falon több olyan ember neve szerepel, akik szintén a helyen tett látogatásuk után gyógyultak ki bajaikból.

 

A kút sárkánya

A kisnánai  vár kútjában állítólag egy sárkány él most is . Ez a sárkány régen a Mátra körüli erdőkben tanyázott, ahol szoros barátságot ápolt az ott élő emberekkel. Közülük is leginkább a vár urait, a Kompolthy - család tagjait kedvelte, mert ők adtak neki enni.  Miután az utolsó Kompolthy sarj is meghalt, a sárkány bánatában a vár kútjában keresett menedéket. De a legenda szerint nem marad itt örökre, mert ezer év múlva ismét előjön onnan. Akik érméket dobnak a kútba, hallhatják annak koppanását a sárkány pikkelyein.

 

A sólyomrend

Egy sólyom volt II. András magyar király kedvenc állata, akit szinte mindenkinél jobban szeretett. Egyesek szerint ez egy Turul volt valójában. A király sokszor vadászott a Mátra hegyeiben, és ilyenkor a sólymát is magával vitte. Egy napon viszont nem tért vissza hozzá a madár. András mindenhol kereste, de nem találta meg. Még Budára sem tért vissza, hogy ott rendezni tudja a fontos államügyeket. Kedves barátja , egy Gábor nevű szerzetes megvigasztalta a királyt, majd felajánlotta neki azt,  hogy Isten segítségével talán neki sikerül megtalálnia az elveszett állatot. Egy hét múlva talált rá a sólyomra, aminek a király nagyon örült.  Gábor így kérhetett tőle bármit, amit akart. Egy szerzetesrend megalapítását kívánta, amelynek ő lehet majd a vezetője és lelki gondnoka. Ezt a rendet Sólyom - rendnek nevezte el, viszont a Vatikán nem hagyta jóvá, mert egy állatról tilos volt elnevezni egyházi intézményt.

 

Rákóczi - forrás

II. Rákóczi Ferenc gyakran megpihent és ivott abból a forrásból, amelyet róla neveztek el. A forrás melletti sziklára egy szomorú kuruc vitéz fejét vésték bele, aki a vesztes szabadságharc után Rákóczival együtt ezen az úton hagyta el Magyarországot. 

 

 A mátranováki fanyűvő 

Többen látni vélték azt a majomhoz hasonló szőrös hegyi embert, amely a Mátra erdeiben bukkant fel néha. Egyesek szerint ez egy dezertált katona volt csupán, akinek ápolatlan testét összekeverték a majommal. Megint mások a földönkívüliekkel hozták kapcsolatba.

 

A lidércek hegye

Vércverés a neve annak a hegynek, ahol a néphit szerint lidércek éltek. A gonosz szellemeket régen lúdvércnek nevezték, ebből származik a hegy megnevezése. A lidércek minden nap kínozták a környék lakóit, ezért az emberek Szűz Máriához imádkoztak, hogy segítsen rajtuk.  A Szűzanya végül elűzte a gonosz lényeket a hegyről , a hely pedig azóta békés, turisták által látogatott célpont.

 

A boszorkányok hegye

Egy gejzírkúp évszázadok óta a vidék  legendás helyszíne, több monda is fűződik hozzá. A vasorrú bába egyszer tanyát vert a hegy tetején, majd a falvak lakóit elrabolta és meggyilkolta. A Mátra védőszelleme azonban ezt nem nézte jó szemmel, kergetni kezdte a boszorkányt, de az a seprűjén  annyira gyorsan száguldott, hogy nem tudta utolérni. A szellem rájött arra, hogy más módszerrel kell elpusztítania őt. Nagy kőtömböt hajította utána, amely a hegy mai helyén ért földet, azóta pedig Bába-kőnek nevezik. A furcsa alakú képződmény más legendákban boszorkányok találkozóhelye, akik a felkelő Nap első sugarai által kővé váltak.  

 

A vörös démon

A siroki vár úrnője, Kompolt Gizella furcsa asszony volt, akire semmilyen módon nem tudtak hatni a férfiak, egyikükkel sem akart házasságot kötni. A mágia, a fegyverek és a harcművészet iránt mutatott csupán érdeklődést. Egy éjjel hét vitéz kért szállást nála. Mivel nemesi családból származtak, Gizella nem utasította el őket.  Egyikükbe bele is szeretett. Azonban a nőt a másik hat vitéz is akarta, ezért meg kellett küzdeniük egymással. A győztes nem Gizella szerelme lett, a csata végén pedig csak egy vitéz maradt életben. Gizella  nem akart hozzámenni ahhoz, akit nem szeretett, ezért elfogatta őt, majd a börtönben kivágta a szívét. Talán a szerelmi bánat miatt lett öngyilkos később, ugyanis leugrott a vár faláról. Azóta véres testét gyakran látják napnyugta után a váron vagy az azt körülvevő mezőkön.

 

Kőris - mocsár

Furcsa és nyugtalanító zajokat lehet hallani a mocsár területén, amelyek sokszor még a közeli falvakig is eljutnak. A moraj szélcsendes időben is hallható, az oda látogatók pedig gyakran panaszkodnak fejfájásra és látomásokra.

 

800px-kekesteto2.jpeg

Szólj hozzá

Kelet-Európa