Cecile-t életvidám, kedves és talpraesett nőnek ismerte mindenki, akinek látszólag semmilyen problémája nem adódott.  Így volt ez egészen addig a napig, amikor elvesztette a férjét. Mivel gyerekük még nem született, egyedül maradt a megörökölt nagy házban, amely régi stílusának köszönhetően inkább hasonlított egy kastélyra. Csupán egyetlen rokona volt, nővérének a lánya, ő azonban messze lakott tőle és ritkán tett nála látogatást. Cecile magába roskadt  a gyász és a magány börtönében. Már több mint harminc évet hagyott maga mögött.  Egyedül élt ebben a nagy házban a több száz hektáros birtokon. Mintha el lett volna zárva a külvilágtól egy varázslatos isten háta mögötti helyen. Mégis akadt egy társa, aki nem hagyta magára, és Cecile tudta, hogy ő nemcsak képzeletének a szüleménye volt. A szitakötőhöz hasonlító szárnyakkal és furcsa emberszerű fejjel rendelkező apró lény minden nap meglátogatta őt és segített neki a gyász feldolgozásában. Visszaemlékeztek a múlt szép pillanataira, arra a sok tervre, amit Cecile egykor férjével kívánt megvalósítani.

- Emlékszem arra a napra, amikor éppen itt ültünk kettesben és Robert azt mondta, hogy szeretne építeni  egy játszóteret a gyereknek. Persze ebből nem valósult meg semmi. Azóta is csak a fű nő itt, semmi más.

- Talán azt hiszed, hogy ez nem valósítható meg? - kérdezte a tündér, akit Cecile Fil- nek hívott.

- Már nem! 

- Tarts velem. Ma egy olyan helyre megyünk, ahol korábban még nem jártál. Nem is hinnéd hány titkot rejt ez a nagy birtok, amely mind a tiéd.

Este lett, mire megérkeztek egy kék színű virágokkal borított köves helyre, amely a tó partja mentén terült el. 

- Tudod milyen virágok ezek ?

- Igen, ezek nefelejcsek. 

- Ez a virág mágikus növény. Pont olyan, mint én. - mondta a tündér. - Ha magadon viseled, segít elűzni a fájdalmat.  Szakíts le egyet és mondd el nekem utána, hogy mit érzel. Ma kivételesen te fogsz mesélni.

Cecile leszakított egy nefelejcset, aztán végigsimította szirmaival az arcát, majd behunyta a szemét. Pár percig szótlan maradt. Miután ismét kinyitotta a szemét, így szólt:

-  Azt éreztem, hogy itt van velem. Robert- re gondolok, a férjemre. 

- Azt is tudod, hogy mit üzent neked a nefelejcs által?

- Igen. Azt akarja, hogy legyek boldog. De most szomorú, mert én folyton csak sírok és sírok.

 - Robert nagyon szeretett téged. Ha azt látja, hogy te a padlón heversz, lelke nem kaphat megnyugvást soha. Nem tud addig boldog lenni, amíg téged nem lát annak.

- Mit tanácsolsz, mit tegyek?

- Hamarosan megtudod. - mondta a tündér, aztán eltűnt. Cecile még maradt egy ideig, leszedett néhány nefelejcset és azokat otthon vázába tette. Lefekvés előtt sokáig bámultaa virágokat emlékeibe merülve egészen addig, amíg váratlanul elnyomta az álom.

Másnap reggel remek ötlete támadt. Mivel nem volt jártas az online ügyintézésben, felkereste a helyi újságot és hirdetést tett közzé benne. Eldöntötte, hogy az első érdeklődőnek ki fogja adni házának egy részét. A nagy házban ugyanis rengeteg szoba állt üresen. 

Este a tündér a szokott időpontban ismét megjelent. 

- Büszke vagyok rád, megtetted az első lépést.

- Amellett, hogy védesz engem és szórakoztatol, új energiával sikerült feltöltened. Nem tudom hogyan csinálod, de köszönöm.

- Tévedsz, Cecile. Én csak inspirállak, a döntéseket te hozod. A boldogság nem egy cél, hanem az út, amin végig kell menned. Néha ez az út rögös, tele lehet megpróbáltatásokkal, amelyeket neked le kell győznöd. - mondta a tündér,  miközben felszállt a mellettük álló orgonabokor tetejére. - Talán hallottál te is a Heraklész nevű hősről, aki az emberekért harcolt. Egy nap válaszút elé kényszerült, de ő a nehezebbik utat választotta és végül kiderült, hogy jól döntött. Az élet is ilyen, Cecile. Folyton választások elé kényszerülünk, és nem mindig sikerül jól döntenünk. 

- Kérdezhetek tőled valamit?  A történet kapcsán , amit most most meséltél el, megfogalmazódott bennem egy kérdés. Miért vagy velem, miért döntöttél így?

- Mindig veled voltam, de lehet nem mindig vettél észre. Amivel a külvilágot érzékeled, azzal nem láthatsz engem.  Egészen addig leszek veled, ameddig szükséges.

- Nem lehetsz a képzeletem szülötte, hiszen látlak.

- Erre is van magyarázat. Viszont sok mindent magam sem értek. Sőt arról sem tudunk sokat, hogy mit rejt a saját testünk. Példának okáért a legfontosabb dolgokat nem is látjuk a szemünkkel. Ehhez igénybe kell vegyünk valami mást.

Cecile mint mindig, ezúttal is alaposan elmélyült gondolataiban a tündér által elmondott dolgok kapcsán. Ilyenkor általában középső ujját a két szeme közötti pontra nyomta, mert biztos volt abban, hogy ezáltal boldogság érzése járja át egész testét, amire annyira vágyott. Néhány percig hagyta, hogy a nyugalom érzése hatalmába kerítse őt. Amikor később ismét kinyitotta a szemét, már egymaga volt, a tündér ezúttal is köszönés nélkül távozott. - Várlak majd holnap is. Örülök, hogy itt vagy nekem. Ha itt vagy, tudom nem téveszthetem el az irányt.

A következő nap eseménydúsnak bizonyult Cecile számára. Rögtön kora reggel, nyolc után egy nő tett látogatást nála. Olvasta a hirdetést, amelyben az állt, hogy bérelhető az ingatlan egy része a hozzá tartozó kerttel együtt. Cecile beengedte a látogatót, aki szemmel láthatóan meglepett arckifejezést mutatott.

- Hiszen ez akkora , mint egy kastély. Elnézést, hogy zavartam,  valami tévedés történt.

- Várjon! - szólt utána Cecile. - Azt hiszem, tudom mire gondol. A lakbér miatt ne aggódjon. Sőt akár abba is belemegyek, ha nem fog fizetni semmit, ez esetben viszont részt kell vennie a ház és a kert körüli teendőkben.

A vendég megtorpant, miközben tekintetére még nagyobb meglepődés ült ki.

- Itt valami nem stimmel. Jól hallom? Ez egy irtó nagy ház, bármelyik gazdag vállalatnak kiadhatná sokkal több pénzért.

- Azt hiszem maga nem ért engem. Amíg én élek, ez a családi örökség nem kerül illetéktelen kezekbe. Azt sem akarom, hogy az állam rátegye a kezét, majd felújítások, vagy ha jobban tetszik renoválások közepette változtassanak a szerkezetén. Tömeget sem szeretnék a birtokomon. Főleg nem egy bevásárlóközpontot. Így ha mégis maradna, ez lenne az egyik feltételem: nem cserélhet és újíthat meg semmit az épületen belül. Itt nincsenek romos, rossz állapotban lévő falak.

- Jobb lenne, ha várna olyan lakóra, aki sok pénzt ajánl a bérletért.

Cecile szótlan maradt egy ideig. 

- Mit kezdjek a pénzzel? Vegyek egy szigetet belőle? Nem ez jelentené számomra a boldogságot. Itt érzem jól magamat. Megfogadtam, hogy az első érdeklődőnek átadom a ház kulcsait. Valami azt súgja nekem, hogy így a helyes. Régen én is úgy gondolkodtam, mint ön. Az érdek, a haszon került első helyre. Már nem vagyok ennyire gyakorlatias. Fontosabb lett számomra a nyugalom. A használtruha üzletből, ami a nevemen van, származik bevételem.

- Nekem pedig a becsület fontos. Ha mégis megbánja később, elköltözünk. Ugyanis nekem tökéletesen megfelelne ez a hely.

- Nem egyedül  jönne ?

- A férjemmel és a nemrég született gyerekünkkel együtt alkotunk immár egy családot. Külföldről érkeztünk, mert itt rosszul alakultak a dolgok és új életet akarunk kezdeni.

- Értem. Ez esetben előbb beszélje meg a férjével. Ha érkeznek új érdeklődők, elküldöm őket. Holnap már költözhetnek, de ha mégsem, akkor  értesítsen telefonon. - mondta Cecile, aztán átadott egy névjegykártyát.

- Az én nevem Leila. Köszönjük a lehetőséget, nagyon remélem, hogy  már délután viszont látjuk egymást, ha minden jól alakul.

Délután Leila férje, Rashid is megérkezett néhány cuccal, amit a szállodából hozott magával. Örült annak, hogy nem kellett tovább keresniük a megfelelő helyet, ahol végre elölről kezdhetnek mindent. Cecile első ránézésre szimpatikusnak találta a férfit és már nem aggódott amiatt, hogy az új lakók rossz szándékkal érkeztek.

- Örülök, hogy megismerhetem. - mondta Rashid, majd  kézcsókkal köszöntötte a nőt. - Arra nem is számítottunk, hogy ilyen szép helyen fogunk lakni, mert kevés pénzünk maradt. Rashid ezután elmondta röviden eddigi életének fontosabb szakaszait. Néhány részletet, amelyek az őket zaklató szellemmel voltak kapcsolatosak, szándékosan elhallgatta.

- Ez szörnyű - mondta Cecile. - Ilyen fiatalon átélni azt, hogy elveszíti az egész családját egy balesetben.  Ehhez képest az én esetem egy vígjáték.

- Leila és a kisbaba sok erőt adott nekem, értük bármit megtennék. Elsősorban miattuk teszek meg mindent azért, hogy jobbra forduljon az életünk.

- Miért éppen erre a környékre akartak költözni?

- Találtam egy jó munkahelyet a közelben, ahová fel is vennének, mint edzőt. Egy fitneszterem lenne az, nem messze innen a városban.

- Én is rúdtáncosként kezdtem a pályafutásomat. Egy lokálban ismertem meg Robert-et, aki a férjem volt. Nem tudtam, hogy gazdag, a személyisége vonzott engem. De hagyjuk is, majd később mesélek róla részletesebben. Én nagyon örülök annak, hogy már nem vagyok ebben a nagy házban egyedül. Néha félek itt és talán egyszer elmondom miért.- mondta Cecile, majd hozzátette : -Egyelőre ne beszéljünk lakbérről semmiképp, mert ahogyan az előbb mondta, most rosszul állnak anyagilag. 

- Kényelmetlenül éreznénk magunkat így.

- Hétvégén vagy amikor marad egy kevés ideje, a kertben hasznossá teheti magát. De csak pár órára, nagyon fontos a pihenés is. Leila pedig a házon belüli teendőkben fog segíteni, de ezt majd neki fogom elmondani.

 - Igyekszünk majd nem csalódást okozni és köszönünk mindent.

- Megmutatom a házat. 

Miközben körbenéztek, Cecile egy alkalommal megjegyezte, amit már az elején észrevett a férfi tekintetén: - Ismerős ez a tekintet, amit az arcán látok. Kissé szomorú, de mégis vidám. A gyász okozza ezt a szomorúságot, amely örökre megbélyegzi az embert . Mintha magamat látnám. De emellett nevetni is tud, amit csodálok magában. El kell árulja ennek a titkát egyszer.

- A feleségem,  a lányom és a barátaim sokat segítettek . Az irántuk érzett szeretet miatt vagyok boldog.

Leila és Rashid az elkövetkező napokban beköltöztek új otthonukba a gyerekkel együtt. Cecile esténként sokat mesélt nekik élményeiről abból az időszakból, amikor ő prostituált volt. Valamint beszélt férjéről is és arról, hogyan tűnt el két éve. Azóta semmit nem tudott róla. Leila ekkor megemlítette, hogy talán nem is halt meg, de Cecile jól ismerte Robert- et, így tudta, hogy soha nem hagyta volna el őt búcsúzás nélkül.

Rashid és Leila felfigyelt Cecile  eltűnésére este, de betudták annak, hogy bizonyosan csak körülnéz a birtokon. A nő azonban ezúttal is a tündérrel akart találkozni, aki már várta őt egy fa ágán.

- Tudom, hogy rendes emberek. Remélem te is így gondolod.

- Biztos vagyok benne. - felelte a tündér. - Idővel te is rájössz erre.

- Volt közöd abban, hogy éppen ők jöttek ide ?

- Így is fogalmazhatunk. Szükséged lesz rájuk, hogy megtudd az igazat.

- Milyen igazságról beszélsz?

- Sajnos ezt én nem mondhatom el neked. Nekem az a feladatom, hogy megvédjelek téged. Csak erre kaptam engedélyt. Inkább hallgasd meg most a csalogány történetét, amely a többi madárral ellentétben éjszaka is énekel.

- Rendben van- mondta Cecile, aztán leült a földre.

- A csalogánynak  van a legszebb hangja az összes többi madár közül. Még az éjszaka árnyai is előszeretettel hallgatják. Valamikor régen Kína császára súlyosan megbetegedett. Éppen aznap történt ez, amikor a csalogány hirtelen eltűnt a palotájából. Korábban minden reggel köszöntötte az uralkodót, aki nagy szerettel hallgatta őt. De a halál nem késlekedett, eljött a legyengült uralkodó lelkéért. Nála nem számít semmilyen tényező, egy nap mindenkit magával ragad. A csalogány is megérezte ezt, ezért sietve visszarepült a palotába és énekelni kezdett. A halálnak annyira tetszett a dal, hogy megfeledkezett arról miért is jött valójában.

- Furcsa történet, de tetszik.  Végül hogyan végződött?

- Egyesek szerint, miután a csalogány elpusztult,  a király  is meghalt. Ekkor már nagyon öreg volt és mint te is tudod, egyszer meg kell halnia mindenkinek, hogy valami új jöhessen létre. Minden, ami körülvesz bennünket, változásokon esik át.

- Azt hiszem igazad van, Fil. A férjem mégsem halt meg teljesen. Nem tudom most hol van éppen, de azt tudom, hogy az emlékeimben tovább él. Ha visszagondolok azokra a pillanatokra, amikor kettesben voltam vele, minden nap egy új oldalát ismerem meg. Most értem meg igazán, hogy mit miért csinált. Akkor még nem értettem, folyton csak a hibákat vettem észre benne. De mától minden más lett. Amikor ránézek Leila és Rashid kisbabájára, végre érzem azt, ami az utóbbi időben csak a társaságodban sikerült. Ez pedig az, hogy tudok végre örülni.

 Pár nappal később Ethel meglátogatta nagynénjét. Cecile örült neki, mert régen látta őt. Ethel úgy tervezte, hogy marad legalább egy hetet, de az új lakók láttán kétségei támadtak. Nem igazán örült annak, hogy beköltöztek, de ezt nyíltan nem adta a tudtukra. Leila furcsállta a nőt, valami nem tetszett benne. Azonban ő sem fejezte ki érzéseit, csak Rashid- dal osztotta meg a gyanúját.

- Szerintem csak a nagynénjét félti. Egyelőre nem bízik meg bennünk, azt hiszi ki akarjuk használni őt. - felelt a vádakra Rashid.

- Hidd el nem erről van szó. Valami nem stimmel benne. Mi nők mindig megérezzük azt, ha valaki rejteget valamit.

- Adj neki egy kis időt. Én nem vettem észre semmi furcsát benne.

Leila aznap éjjel nem tudott nyugodtan aludni. Nyugtalanította valami. Egy óra tájt léptek zajaira lett figyelmes odakint. Halkan résnyire kinyitotta az ajtót, hogy megtudja ki jár a folyosón ilyen későn. Látta azt,  amint Ethel a kulcsokat próbálja az egyik szoba ajtaján, majd bemegy oda. Leila követte őt, de nem sok mindent látott a sötétben. Annyit sikerült kivennie a sötétségből, hogy Ethel egy szekrény ajtaját nyitotta ki,  majd annak  polcán keresett valamit . Ezalatt a kulcscsomó a szoba közepén lévő ágyon hevert. Leila nem habozott sokáig, nesztelenül az ágy felé osont és ellopta a kulcsokat.  Két óra múlva ismét visszatért a szobába egy zseblámpával a kezében.  Mielőtt bement volna, alaposan szétnézett a helységben, de semmi különöset nem látott. Csak egy ágy és egy szekrény volt ott, lepellel leterítve. Ethel már nem volt itt, ez biztos. Leila a szekrény felé indult, ahol a nőt látta matatni korábban és kinyitotta az ajtaját. Az egyik polcon tükör hevert hátlapjával lefelé. Leila miután felemelte a tükröt,  észrevette a rajta szereplő írást. Cecile neve volt ráírva, minden bizonnyal vérrel. Leila megborzadt, közben visszaemlékezett arra a napra, amikor éppen ő írta rá szobájának ablakára férje szeretőjének a nevét, aki nem sokkal később meghalt. Gyorsan letörölte Cecile nevét a tükörről. Nem zavarta az sem, hogy ezáltal véres lett a keze és a ruhája. Leila tovább kutatott a szekrényben, ezúttal az alsó polcon. Itt  egy rózsa hevert, amelynek már csak a szára és a tüskéi maradtak meg. Leila egy ideig mereven bámulta a rózsát. Rendkívüli félelem fogta el, miközben a kezében tartotta. Visszatette a helyére, aztán kiszaladt a szobából, a kulcscsomót pedig ledobta a földre.  Ezután halk kaparászást hallott a hálószobában, ahol férje aludt.  Nem mert bemenni, mivel tudta azt, hogy Rashid- ot éjjel szokta meglátogatni a kísértet, aki vért itat vele, miközben ők alszanak. Egy idő után összeszedte minden bátorságát, benyitott a szobába, majd felgyújtotta a villanyt. Rashid  felébredt a zajra és a fényre, álmos szemeivel értetlenül nézett körbe.

- Véres a szájad! - közölte vele Leila az ajtó mellett állva.

- Az nem lehet. Megtalált itt is minket? - kiáltott fel rémülten Rashid és a fürdőszoba felé futott. -Innen is el kell költöznünk, nem sodorhatjuk bajba Cecile-t.

- Értsd már meg, amit Muzaffar mondott nemrég. Fölösleges elköltözni, mert bárhol vagyunk, úgyis ránk talál.

- Igen, de most veszélyeztetjük valaki másnak az életét is.

- Bármennyire is hihetetlenül hangzik, de nem mi veszélyeztetjük az ő életét, hanem Ethel! Elmondom mit láttam a közeli szobában. Ethel valahonnan hallott erről a fekete mágiáról, amellyel  megidézhető a húgod szelleme. Amit nem is csodálok , mert tele van vele az internet. - mondta Leila, aztán elmondott mindent, amit  a közeli szobában látott. 

Reggel, miután férje munkába indult, Leila Cecile-t kereste, hogy figyelmeztesse őt a veszélyre. Ethel a halálát kívánta, mert ha ez bekövetkezne, ezt követően az övé lenne minden tulajdona . Leila hiába kereste a nőt,  sehol nem talált rá, sőt Ethel- nek is nyoma veszett. Már indult a telefonért, amikor hátulról tompa ütést érzett a tarkóján. Maga sem tudta, hogy mennyi idő elteltével tért magához. Abban a szobában volt megkötözve, ahol korábban éjszaka tett látogatást. Cecile mellette ült ugyanúgy tehetetlen állapotban,  kötelekkel az ágy karjához erősítve, bekötött szájjal. Leila megpróbált mindent, de nem tudott kiszabadulni. Egyszer csak arra lett figyelmes, hogy kinyílik az ajtó és Ethel jön be a szobába késsel a kezében.

- Felébredtél? Az jó, legalább végignézheted a barátnőd halálát.

- Az örökségért teszed, igaz? - kérdezte Leila

- Mi másért? - felelte Ethel.

Ezután a késsel letépte Leila blúzának a végét, hogy bekötözze vele a nő száját.

- Várj még. Előbb válaszolj néhány kérdésemre.

- Azt hiszem te nem vagy tisztában azzal, ami rád vár. Nem lenne értelme, ugyanis meg fogsz halni. Amire a férjed hazaér, értesítem a rendőröket arról, hogy megölt téged és a nagynénémet. Magamat pedig meg fogom sebesíteni. Már mindent elterveztem, de nem avatlak be a részletekbe.

- Cecile férjét, Robert- et is így ölted meg?

- Tudod nem így terveztem, hála neked. Vagy talán még mindig azt hiszed, hogy nem tudok arról, hol jártál az éjszaka? Robert- et nem öltem meg. Én csak kitéptem a nyelvét, aztán itt hagytam ugyanebben ebben a szobában. A teste eltűnt.

- Az átok visszafelé is elsülhet, Ethel. Van egy mondás, miszerint aki az ördöggel cimborál, nem éri meg a holnapot.

- Kezdesz fárasztani ezzel a sok kérdéssel. Ebben az egyben viszont nincs igazad. Neked nem kellett minden napodat rettegésben töltened. Évente legalább egyszer meg kell ölnöm valakit, hogy ne én legyek az áldozat. Ethel ezután Cecile-hez fordult. -Megbántam, hogy nem magam nyírtam ki a férjedet , de nem az a fajta vagyok, aki semmire sem talál megoldást.

- A férjem le fog buktatni téged, ő tud mindenről. - kiáltott rá Leila.

- Ugyan már, ki fog hinni neki ? Mit fog majd mondani a rendőröknek, hogy látott engem, amikor vérrel egy tükörre írtam? A férjedet még mindig gyanúsítják egy nő halálával és egy másik eltűnésével kapcsolatban. Nem lesz nehéz dolgom, hogy elítéljék őt.

 Leila elhallgatott, mert észrevette, hogy mellette Cecile, akinek be volt kötve a szája, nagyon idegesen rángatózott. Látta, ahogyan az előtt álló szekrény ajtaja magától kinyílott. Néhány másodperc múlva a rózsa tüskés szára Ethel szemébe fúródott. A nő kiáltozni kezdett fájdalmában, majd kúszva a fal felé vánszorgott.  Ezután valami, amit egyikük sem látott, lehasította Ethel orrát és messzire eldobta az ablak felé, amelyet zsaluk sötétítettek el. Leila próbálta magában elfojtani azt, hogy ne kiáltson fel, de nem bírta ki. Ethel szörnyű véget ért, miután a láthatatlan dolog kezdte lassan letépni a bőrét.

 Rashid csak délután érkezett haza. Meghallotta felesége kiáltását a közelben. Gyorsan felrohant az emeletre. Amikor benyitott a szobába, vérben úszott minden. Rashid kiszabadította Leila-t és Cecile-t, akik egy darabig meg sem tudtak szólalni.

- Narid volt az ? - kérdezte Leila- tól.

- Igen, habár nem láttam. Megölte Ethel-t, mert ő végezni akart velünk. A lányunk jól van, hol van most? - kérdezte Leila, aztán átrohant a másik szobába. A kislánynak semmi baja nem esett szerencsére, a bölcsőben feküdt. Amikor észrevette anyja közeledtét, sírni kezdett. Leila enni adott neki és közben próbálta megnyugtatni.

Ethel teste nyomtalanul eltűnt, csak az orra és egy véres hártyás anyag maradt ott belőle, amelyben lárvák fejlődtek.

- Ahogy nézem, a méhében lárvákat nevelt. Gyorsan el kell égetnünk mindent és fel kell takarítsuk a vért. - mondta Rashid, akinek már volt gyakorlata hasonló szituációban.

Már este lett, mire végeztek. Leila a bőröndöt készítette elő, de Cecile megállította.

- Miért tette ezt velem Ethel? Hogy volt képes erre? Még mindig nem értem. - kérdezte, miközben könnyekkel telt meg a szeme.

- Nyugodj meg. - kérlelte Leila, majd átölelte a nőt. -Vannak köztünk gonosz emberek, Cecile. Akik a pénzért bármire képesek. 

- Ne hagyjatok itt kérlek. Ha itt hagytok egyedül, meg fog ölni engem is. Hidd el, tudom miről beszélek. A sors nemhiába akarta azt, hogy itt legyetek ebben a házban.

- Rendben, nyugodj meg kérlek. Nem fogunk magadra hagyni. Még fiatal vagy, előtted az élet.

Este Cecile ismét eltűnt. A tündér ekkor jelent meg neki utoljára. 

- Rám már nem lesz szükséged.

- Rád mindig szükségem lesz. - válaszolta Cecile zaklatottan. -Főleg most, hogy ennyi minden történt egyszerre.

- Megtaláltad az utat a boldogság felé. Miattam nem kell aggódnod, mert én jó helyen leszek. Ne okozz csalódást nekem és élvezd az életet. 

- Megígérem. - mondta Cecile. - De várj még kérlek. Legalább néhány napot csupán.

Cecile meg akarta érinteni a tündért, de az eltűnt egy fény formájában, amely az ég felé haladt.

- Légy boldog Robert, bárhová is tartasz most. Köszönöm , hogy vigyáztál rám- mondta Cecile, mielőtt elindult volna visszafelé a házba.