Régi korokról szóló történelemkönyvek rejtélyes alakja Imhotep. Egy 4 500 éves tábla írása szerint rendkívüli dicsőség övezte, ő volt Alsó-Egyiptom királyának minisztere, Felső-Egyiptom királya után az első ember, ezenkívül a Napváros magas rangú papja, szobrász és építőmester. Születéséig nem törtek az égbe a Nílus mentén piramisok, halálakor viszont az utókorra hagyta ezek prototípusait. I. e. 2600-ban kezdte meg minden idők legnagyobb építési munkálatait. Djoser fáraónak építészeként egy teljesen új stílus alapjait hozta létre, ő tervezte meg a világ első nagy piramisát, amelynek neve szakkarai lépcsős piramis.

Az ókori Egyiptom orvosai számtalan gyógymódot ismertek. Ezek valószínűleg szintén Imhoteptől származnak. Módszereit Dendara templomában tanulmányozhatjuk, amely még ma is szinte sértetlenül áll Közép-Egyiptomban. A beteg egy hosszú, sötét folyosón haladt el a szobrok és gyógyító erejű varázsigék mellett. A kőalakokat vízzel locsolták, amely nagy medencékbe folyt, ebben fürödtek az emberek. A gyógyítást nemcsak fizikai, hanem pszichikai eszközökkel is művelték. A templom félhomályában a pácienst a különleges hangulat mágiája gyógyította. A második kezelési mód terápiás alvás, melynek értelmében a beteget egy majdnem teljesen sötét helyen monoton énekekkel, tárgyakkal vagy illatokkal hipnotikus álomba juttatták. 

Imhotep fejlett színvonalon mutatta be a csontsebészetet. A beavatkozások előtt ragaszkodott a csonttörés pontos diagnózisához. Homlokcsont törésénél a sebet zsírból és strucctojásból készített borogatással kell takarni. Az orvosok gyöngykagyló porából készített péppel hidalták át a koponyatöréseket.  A szájnyitási rítus a temetési szertartások részét képezte. Az ércből készült véső hasonlított arra az eszközre, amelyet sürgősségi ellátásnál használnak ma mesterséges lélegeztetés megkezdésekor. A Hunefer-papirusz egy szertartást végző papot ábrázol vésővel. Valószínűleg ez a bölcs állította össze a Halottak könyvét, hiszen a piramisok tervrajzai szerint az elhunyt uralkodók, papok, főméltóságok lelkét át akarták vezetni a túlvilágon, valamint beavatni a választottakat a magasabb tudásba. Nem véletlen, hogy Héliopolisz főpapjaként Imhotepnek Ur Mau volt a szent neve, ami azt jelenti,  aki lát. Ezenkívül Imhotepet az egyiptomiak a faragott kőből való építés művészetének feltalálójaként ismerték. 

Sok régész álma az volt, hogy megtalálják ennek a nagyszerű embernek a sírját.  A feltételezések szerint Djoser piramisa közelében kellett volna eltemetni. Aztán egy alkalommal úgy tűnt, hogy sikerrel jártak: a tudósok földalatti alagutak egész labirintusát fedezték fel, tele balzsamozott íbisz tetemekkel. Itt minden pontosan ugyanaz volt, mint Imhotep görögök által leírt sírjában. A labirintusban talált feliratok és apró pénzérmék azt mutatták, hogy az emberek azért jöttek ide, hogy meggyógyuljanak. 1928-ban felfedezték, hogy ezek a galériák egy kamrához és egy bontatlan szarkofágot tartalmazó sírkamrához kapcsolódnak. De a tudósok nagyon meglepődtek, amikor kiderült, hogy a háborítatlan koporsót lezáró pecsétek ellenére a szarkofág üres. A bölcs teste nem volt benne. Most ezt a koporsót az Imhotep Múzeumban tárolják, amely  Szakkarában van.  A sírok meggyalázása viszont mindenkor és minden nép körében az egyik legszörnyűbb bűnnek számított. A halottak hamvainak megzavarása miatt nagy bajba kerülhet az illető. Ez történt Tutankhamon fáraó sírjának feltárásakor is, valamint egy Imhotep idejében élő egyiptomi hercegnő esetében is. 

Az elhunyt Amen-Ra egyiptomi hercegnő holttestét egy díszített fakoporsóba helyezték, majd egy sírba temették a Nílus partján Luxorban. 1890-ben néhány ismeretlen személyek  kiásták a maradványait. Felajánlották a leleteket négy gazdag angol turistának, akiket a sors annak idején az ásatási helyszínre vitt. A briteknek annyira tetszett a szarkofág, hogy úgy döntöttek megveszik. Kisorsolták azt, hogy kié legyen a kincs. A győztes több ezer fontot fizetett, majd elküldte a szarkofágot a szállodának. Aztán valamilyen okból a sivatagba rohant, örökre eltűnt benne. Másnap az üzlettársát egy egyiptomi  véletlenül meglőtte a kezében lévő fegyverrel, karját amputálni kellett. A harmadik Angliába visszatérve minden megtakarítását elvesztette a tőzsdén, így csődbe ment. A negyedik súlyosan megbetegedett, elvesztette az állását, végül az utcán árult gyufát. Nem tudni viszont azt, hogy mi lett azokkal, akik kiásták a sírt.  A történelem hallgat arról, hogyan került Amen-Ra hercegnő koporsója Angliába. Itt a műtárgy több gazdát cserélt, többségük meglehetősen furcsa körülmények között halt meg. Egyikük ezt írta a naplójába: Amikor megpróbáltam a múmia szemébe nézni, vagy inkább arra a helyre, ahol egykor azok voltak, egy ponton úgy tűnt számomra, hogy a bebalzsamozott test életjeleket mutat – tekintete olyan gyűlöletet fejezett ki, hogy megfagyott az ereimben a vér.  Az eladó holttestét hamarosan egy sötét sikátorban találták meg, szívében késsel. Ezenkívül három hozzátartozója meghalt egy közúti balesetben, háza pedig porig égett (a szarkofág egyáltalán nem sérült meg). Az üzletember rájött, hogy ezek az incidensek valamilyen módon összefüggenek a múmiával, amelyen nyilvánvalóan egy átok volt,  ezért a Brit Múzeumnak akarta adományozni. A múzeum felé vezető úton egy járókelő a szarkofágot szállító kocsi kerekei alá került, súlyosan megsérült. Ekkor a rakományt a múzeumba szállító egyik munkás megbotlott a lépcsőn, elesett és eltörte a lábát. Jó egészségnek örvendő munkatársa néhány nappal később hirtelen meghalt. A szarkofágot a múzeum egyiptomi termében helyezték el.

 Ekkor mutatta meg magát a kísértet. Az éjjeli őrök időnként hallották, hogy valaki felnyög, zokog és veri a koporsó fedelét. Ezek a túlvilági hangok megőrjítették őket. Másnap reggel a múzeumi dolgozók az Egyiptomi Csarnokba lépve azt tapasztalták, hogy sok kiállítási tárgyat áthelyeztek vagy szétszórtak a teremben. Amikor az egyik őr éjszakai szolgálata közben meghalt, társa fel akart mondani. Az egyik takarítónő  fia hamarosan kanyaróban hunyt el. A múzeum vezetése úgy döntött, nem kísérteti tovább a sorsot, ezért a múmiát a raktárba költöztették. Ezt követően azonban az egyik rakodó súlyosan megbetegedett,  a szarkofág szállításáért felelős gondnokot holtan találták az asztalánál. A rémhírek gyorsan terjedtek a fővárosban. Az egyik  riporter úgy döntött, hogy pénzt keres magának egy szarkofágról készült képpel. Miután előhívta a filmet és kinyomtatta a fényképet, azt látta, hogy egy torz arc bámul rá a fotón. Még aznap este lelőtte magát otthon. 

Egy idő után a múzeum megszabadult a szarkofágtól, mert eladták egy magángyűjtemény tulajdonosának. A vevőt  szerencsétlenségek sorozata sújtotta. Végül felvitte a múmiát a padlásra.  Lakását az okkultista Helena Blavatsky látogatta meg később. Amint belépett, azonnal heves rohamot kapott. Miután magához tért, körbejárta a házat a szokatlanul erős gonosz forrást keresve, végül elérte a padlást, ahol felfedezte a szarkofágot. A tulajdonos megkérdezte tőle:
- Ki tudod űzni ezt a gonosz szellemet?
- A gonosz szellemeket nem űzik ki - válaszolta Blavatsky. - A gonosz örökké gonosz marad. Nincs mit tenni. Arra kérlek, hogy mielőbb szabadulj meg tőle!
De ezt a tanácsot követni nem volt olyan egyszerű. A baljós műtárgy híre az egész civilizált világban elterjedt,  senki sem akart vele foglalkozni. Azonban végül mégis találtak egy ilyen vakmerő embert. Kiderült, hogy Canterville angol arisztokrata szenvedélyes gyűjtő. Tudta, hogy a szarkofágot átok sújtja, amely mindenkire lesújt, aki megzavarja a múmia nyugalmát. De a kísértés a legendás műtárgy birtoklására erősebb volt, mint a félelem. Remélte hogy, ha nem nyitja ki a szarkofágot, az átok nem éri utol. Valójában egy ideig Canterville incidens nélkül birtokolta kincsét. Aztán úgy döntött, hogy bemutatja a szarkofágot egy New York-i kiállításon. Foglalt magának egy kabint az akkori világ legjobb hajóján, a szarkofágnak pedig helyet jelöltek ki a raktérben. Ezt a hajót Titanic-nak hívták. Mint ismeretes 1912-ben éjszaka jéghegynek ütközve (a hivatalos verzió szerint) elsüllyedt,  több mint másfél ezer ember életét követelte a tragédia.  Voltak szemtanúk, akik látták hogyan vitte magával  Canterville egy mentőcsónakba a múmiát a többi utas tiltakozása ellenére. Mások azt állították, hogy látták ezt a szarkofágot az óceán vizén lebegni a Titanic egyéb tárgyai között.

De az átok még mindig nem szűnt meg, Amen-Ra hercegnő múmiája ismét megmutatta magát. A szarkofág új tulajdonosa egy gazdag kanadai lett. Hamar kiábrándult veszélyes beszerzéséből, ezért úgy döntött, hogy a múmiát visszaszállítja Angliába az Ír királynő nevű hajón. Ez a gőzös azonban röviddel a kikötő elhagyása után egy norvég hajóval ütközött. Ennek eredményeként 1029 ember halt meg. Maga a kanadai túlélte. De ezek után olyan látomása volt, hogy a hercegnő szelleme nem nyugszik mindaddig, amíg a koporsó vissza nem tér az őt megillető helyére Luxorban. Ezért annak érdekében, hogy megszabadítsa a világot az átoktól, amely olyan sok ember életét követelte visszaküldte a múmiát Egyiptomba. A hajó 1915-ben hagyta el New York-ot. Hat nappal később egy német tengeralattjáró megtámadta. A torpedó a hajót a tengerfenékre süllyesztette, 1200 ember halt meg. A kanadai viszont ismét túlélte. Az orvosok és tudósok minden erőfeszítése ellenére nem lehetett megtudni a tulajdonostól, hogy mi történt a múmiával. Valószínűleg a szarkofág az elsüllyedt hajó rakterében maradt,  most a tengerfenéken fekszik valahol az ír partok közelében. A történet valószínűleg még nem zárult  le, hiszen  Amen-Ra hercegnő átka addig marad érvényben, amíg vissza nem tér Luxorba.