A görög tragédia a Dionüszosz isten körüli szertartásokból, szatíroknak öltözött emberek karénekéből alakult ki. Tehát a szatírok kara is kecskebőrt öltött magára, és ezért nevezték ezt az éneket kecskebak-éneknek, tragoedia-nak. A szó a görög trogos (kecskebak) és ode (ének) kifejezésekből áll. A hagyomány szerint Thespis hozta be azt az újítást, amikor egy színész felelt a kar énekére, ennek neve hypokrites. Csak a későbbiekben vált szokássá, hogy két vagy három színész is lehetett egyszerre a színpadon. A tragikus előadások tárgyát eleinte Dionüszosz szenvedései alapozták  meg: a halandó Semele fia csak nagy szenvedések árán juthatott fel az istenek közé, az Olümposzra. Sikyon városában történt talán először, az i.e. VI. században, hogy Dionüszosz ünnepén a színielőadások nem az isten körüli mítoszokat ábrázolták, hanem Adrastos sorsát, aki már kapcsolatban állt a thébai mondakörrel. Ez a mondakör pedig Oidipusz király tragikus sorsát dolgozza fel.

Adrastos argoszi király volt az a személy, akinek azt a tanácsot adták egy jóslat formájában, hogy két leányát oroszlánhoz és vadkanhoz adja feleségül. Polüneikész, akit testvére, Eteoklész űzött el Thébai-ból, Argoszba indult. Ugyanekkor menekült ide Tydeus, aki gyilkosság miatt volt kénytelen elhagyni hazáját. Viharos éjszaka volt, az argoszi király vendégszerető házának udvarában húzta meg magát a két földönfutó, de a fekvőhely felett összekaptak. Adrastos meghallotta a lármát, meglátta a két vendég hátán az oroszlán-és kecskebőrt, majd eszébe jutott a jóslat. Idősebb leányát Polüneikész-hez, a fiatalabbat pedig Tydeus-hoz adta, de azt is megígérte nekik, hogy közbenjár értük régi hazájukban. Így szervezte meg a hét vezér hadjáratát Thébai ellen. Kalüdünra már nem került sor, mivel Thébai ostroma alatt Tydeus is elesett. A hét vezér közül csak Adrastos menekült meg: szárnyas lova, az Areión kiragadta a veszedelemből. Tíz évvel később új hadsereget szervezett meg, hogy leigázza velük Thébai városát, most már az előző hadjárat vezéreinek gyermekeivel, az epigonokkal. Ezúttal sikerrel jártak, azonban Adrastos öngyilkos lett fia halála miatt.

A tragikus előadások mindig Dionüszosz nagy ünnepére estek verseny formájában, melyben a bemutatott tragédiák versengtek az elsőségért. Egy költő egyszerre négy összefüggő darabbal vett részt a versenyen (tetralógia). Az első három volt a szorosabb értelemben vett tragikus trilógia, melyhez egy vidámabb, a szatírok durva komikumának is teret engedő negyedik, szatírjáték csatlakozott. Thespis és az első tragédiákat megalkotó költők írásai nem maradtak fenn, csupán a virágkor, az i.e. V. század három legnagyobb költőjének színművei: Aiszkhülosz-tól és Szophoklész-től egyaránt hét, Euripidésztől pedig tizenhét tragédia. Ezen kívül Euripidész művei között szerepel a Rhesos tragédia is, amelynek hitelességét kétségbe vonják. A ránk maradt művek közül csupán egy van, amelynek tárgya a Dionüszosz-mítosz, ez Euripidész Bakkhánsnők című darabja.  A mű cselekménye azt tárgalja, hogy Thébai-ban, ahol Dionüszosz isten is megszületett, Kadmosz saját unokájának, Pantheus-nak adta át az uralmat. Kadmosz másik égi unokája, Dionüszosz ekkor már bejárta Ázsiát, majd visszatért hazájába. De Thébai új királya eltiltotta népét Dionüszosz tiszteletétől, ezért az isten az erinnüszök segítségével megőrjíti Thébai asszonyait. Pantheus a bakkhánsnők nagy részét katonáival elfogatta, akik a Kithairón hegyen vertek tanyát. Amikor a király felmászik a hegyre, hogy meglesse az őrjöngő asszonyokat, saját anyja oroszlánnak nézi őt és megöli.

Euripidész egyk Iphigeneia című drámája  az auliszi kikötőben játszódik, ahol egybegyűlt a Trója ellen készülő görög hajóhad, de nem tudtak útnak indulni a kedvező szél megérkezéséig. Kalkhas jóslata értelmében Agamemnón saját leányát kell feláldozza Artemisz istennőnek. Az istennő elragadta az oltárról a leányt, majd egy szarvast küldött a helyébe, hogy azt áldozzák fel neki. Ekkor kedvező szél támadt, de Iphigeneia sorsa felől nem hallottak többé a görögök. Klütaimnésztra nem is hitte el, hogy Iphigeneia megmenekült a haláltól. Csak azt látta, hogy Menelaosz felesége, a hűtlen Helené miatt éppen az ő leányát kellett feláldozni, ezért Agamemnón ellen fordult, kinek eddig jó felesége volt. Miközben Agamemnón Trójában harcolt, Klütaimnésztra férje unokatestvérével, Aigisthos-szal uralkodott Mükénében. A hadvezér hazatérését Aiszkhülosz Agamemnón című tragédiája mutatja be, amely az Oresteia trilógia első része. Klütaimnésztra a palotába csalta férjét, majd rabnőjével együtt, akinek neve Kassandra volt, megölte őt. Bűntársa, Aigisthos kiállt mellette, önigazolásul pedig Pelops két fiának vetélkedését hozta fel:  Agamemnón apja egykor úgy állt bosszút Aigisthos apján, hogy  annak gyermekeit megfőzte és feltálalta apja vacsoráján. Az Oresteia második része beszéli el a további cselekményt, amelynek címe Áldozók. Oresztész megérkezik Mükénébe, hogy bosszút álljon apja halálán. Ugyanekkor Élektra, Agamemnón és Klütaimnésztra leánya is italáldozatot visz apja sírjára, így találkozik egymással a két testvér. Oresztész megismerkedik nővérével, aki mint kis gyermeket látta őt utoljára. Megegyeznek abban, hogy titokban tartják Oresztész megérkezését és csellel állnak bosszút, mivel  apjukat is cselszövés következtében gyilkolták meg. Oresztész elmegy a palotába,  de nem fedi fel kilétét. Ehelyett azt mondja Klütaimnésztrának, hogy Oresztész meghalt. A gonosz anya alig tudta örömét leplezni, csak dajkája siratta meg igaz szívvel a fiút. Oresztész ezután megöli Aigisthos-t, majd Apollón isten parancsára saját anyját is, Klütaimnésztrát. A gyilkosság után szörnyű alakokat lát maga körül, feketébe öltözött nőket, akiknek hajaiban kígyók vertek tanyát. Az argoszi nők hiába vigasztalták, hogy csak a kezéhez tapadt friss vér zavarta meg a lelkét, ebben bizony tévedtek, ugyanis az erinüsszök valóban üldözték a vérbűn terhe miatt Klütaimnésztra fiát. Oresztész ezután elindult Delphoi-ba, a vérbűnt feloldozó isten, Apollón szentélye felé. Az Oresteia befejező részének, az Eumenisek-nek tárgya Oresztész felmentése az erinnüszök által, akik tovább üldözték az anyagyilkos fiút egészen Delphoi szentélyéig. Itt Apollón védelmébe veszi őt, majd egészen Athénig kíséri, ahol a tárgyalását már előkészítették. Athéné istennő itt nem vállalta azt, hogy döntsön a perben, az ítéletet az attikai nép kiválasztottjaira bízta, akiket Árész ligetében, az Areios pagos-ban hívott össze. Ezzel a tettével az istennő egyúttal megalapította Athén legfőbb törvényszékét is. Szavazásra került sor, ahol eggyel többen döntöttek Oresztész bűnössége mellett, de Pallas Athéné kiegyenlíti az arányt, így felmenti a fiút bűnei alól. A vesztes erinnüszök ezután Athén városán akarták kitölteni a bosszújukat, azonban az istennő kiengeszteli őket is. Így lesznek Athénban az átok és a bosszú istennői Eumenis-ek, azaz jóakaratúak.

Labdakos fia és egyben Thébai uralkodója, Laios azt a jóslatot kapta, hogy fia keze által fog meghalni. Ezért miután fia megszületett, átszúrta a bokáját és kitette a Kithairon hegyére. De szolgája Polybios korinthoszi király egyik pásztorának adta a fiút, akit Polybios sajátjaként nevel majd fel. Átszúrt bokája miatt Oidipusz lett a neve, vagyis dagadt lábú. Amikor felnőtt, eljutottak hozzá is azok a szóbeszédek, melyek szerint nem Polybios az ő valódi apja. Delphoi felé indult, de közben találkozott igazi apjával, aki szintén arra tartott. Laios kocsisa rákiáltott Oidipuszra, hogy térjen ki a király elől, de Oidipusz büszkén ment tovább. Dulakodni kezdtek, amely Laios halálával végződött, beteljesítve a jóslatot. Amikor Oidipusz Thébai-ba megérkezett, a város határában éppen a szfinx pusztított. A szörnyeteg rejtvényt adott fel Thébai polgárainak, amelyet meg kellett fejteniük.  Laios sógora, Kreón vette át a hatalmat időközben a városban. Rendelete alapján annak a személynek ígérte Iokaszté megözvegyült királynőt, aki megfejti a szfinx rejtvényét. A feladvány így hangzott:  Mi az, ami reggel négy lábon, délben két lábon, este pedig három lábon jár? Oidipusz megfejtette ezt: az ember. A szfinx öngyilkos lett, mivel legyőzték őt, ami korábban senkinek sem sikerült. Odipusz ezután feleségül vehette Iokasztét, vagyis saját anyját, akitől négy gyermeke született. A két fiú az Eteoklész és Polüneikész nevet kapta, a két lányt pedig Antigoné-nak és Iszméné-nek hívták. Az istenek büntetésből dögvészt küldtek a városra. Itt kezdődik el Szophoklész Oidipusz című tragédiája. Miután kiderült az igazság, Iokaszté öngyilkos lesz, Oidipusz pedig egy kötőtűvel megvakítja magát.  Thébai-ból való száműzetéséhez saját fiai is hozzájárultak, mert szégyellték őt. Oidipusz emiatt megátkozta őket úgy, hogy egymást kelljen megölniük. Kreón innentől kezdve fedte fel igazi, rossz mivoltát, miután erőszakkal akarta Thébai-ba vinni Oidipuszt. Thészeusz athéni király azonban, a nagy hős megvédi őt és két leányát. Oidipusz félrevonul, mert halálát csak az athéni királynak szabad látnia, és csak ő ismerheti azt a helyet, ahol meg fog halni. Oidipusz átka később beteljesedik, a két fiú végez egymással. Kreón a csata után csak az egyik fiút hajlandó eltemetni, a hazaárulót nem. Ez okozza a bonyodalmakat az Antigoné című tragédiában is, amelyet szintén Szophoklész írt. Antigoné dacol Kreón rendeletével, ő nem tud különbséget tenni testvérei között. Emiatt kell meghalnia neki is. Euripidész Oltalomkeresők című tragédiájában Adrastos és a gyászoló anyák kérnek segítséget Thészeusztól, mert Kreón nemcsak Polüneikészt, hanem a Thébai ellen harcoló hősöket is mind temetetlenül akarja hagyni.

 Valamennyi ránk maradt görög tragédia közül az egyetlen, amelynek tárgya nem mítosz, hanem bizonyítottan megtörtént esemény, Aiszkhülosz Perzsák című darabja. Azonban a görög-perzsa háborúnak a költő mitológiai színezetet ad ebben a drámában is. A szalamiszi és a plataiai ütközetről szól a perzsa tragédia oldaláról ábrázolva. Atossa királyné aggódva várja haza fiát Susa-ba, de hiába, helyette csak a hírnök érkezik a gyászhírrel:  a görögök győztek, a perzsa hajóhad megsemmisült Szalamisznál, Xerxes pedig útban van hazafelé.