2023. dec 30.

Arión

írta: Darius1
Arión

A híres költő és zenész Arión a korinthoszi királyi udvarban élt. Verseket komponált, szépen énekelt, közben pedig a lanton játszott, ebben pedig senki sem tudta felvenni vele  a versenyt, így híre messzire eljutott. De nemcsak az embereknek tetszettek dalai, hanem az állatoknak is, még a növények és a vizek sem maradtak közömbösek irányába. Amikor a farkas éppen juhot üldözött, megállt egy alkalommal, amikor meghallotta Ariónt énekelni, mert szerette volna látni ezt. A juhok is figyelmesen hallgatják, ekkor már nem kell félniük a farkastól. De más csodák is történtek ekkor: félénk mezei nyulak és vad kutyák feküdtek a fűben egymás mellett, az őz félelem nélkül megközelítette a ragadozó vadállatokat.

Arión egy alkalommal elment a királyhoz, majd elmondta neki mit szeretne elérni élete hátralévő részében: -Sokáig csak a zenének éltem. De most azt szeretném, hogy elutazhassak távoli helyekre, habár nem szívesen hagylak itt titeket. A tengerészek megígérték nekem, hogy készítenek számomra egy hajót! A király nem örült ennek, mert ő is szívesen hallgatta mindig Arion dalait, amelyek elfeledtettek minden bánatot. Viszont ellenkezni sem kívánt vele, ezért ezt mondta: -Menj, ha ezt akarod. De meg kell ígérned azt, hogy vissza fogsz térni ide, Korinthoszba! -Ugyanis mindannyian szomorúak leszünk addig, amíg nem vagy köztünk! Arion megígérte ekkor, hogy így fog cselekedni.  Felvett magára egy lila köpenyt, elbúcsúzott mindenkitől, majd azt mondta a tengerészeknek, hogy hajózzanak Szicília felé. Annak híre, hogy itt fog partot érni hajója, gyorsan eljutott az itt élő görögökhöz, ezért mindannyian a tengerpart felé indultak. Az énekes nem utasított el egy meghívást sem, mindenhová elment, ahová invitálták. A nyilvánosság előtt nagyon sokszor énekelt és dalolt,  a király és a nemesek palotáiban is gyakran megfordult. Mindent megadtak neki, hogy hallhassák őt, ezért hamarosan nagy vagyon birtokába jutott. Ennek ellenére gyakran visszaemlékezett Korinthoszban töltött éveire, a pénz nem igazán boldogította, mert szomorúan vágyódott vissza hazájába.

Egyik nap felkereste az itteni tengerészeket, majd elmondta nekik haza szeretne térni.  De ezek a tengerészek tudták azt is, hogy mennyi aranyat és egyéb kincseket fog magával vinni Arion a hajón, őket pedig a  harag és irigység hajtotta egyre. A sötét gondolatok fejükben egy bűntény elkövetésére ösztönözték őket. Úgy döntöttek, hogy megölik az énekest, ezáltal pedig megkaphatják vagyonát. Az összeesküvőkhöz fordulva azt mondta: -Tietek lehet kincs, ha életben hagytok!  A tengerészek azonban tartottak a ttól, hogy Arion majd Korinthoszban beárulja őket, ezért azt mondták neki, hogy mindenképpen meg kell halnia, de lehet öngyilkos általa választott módon. Arion ezt is megígérte nekik, de előbb arra kérte őket, hogy játszhasson utoljára a lantján. A tengerészek beleegyeztek ebbe, mert ők is kedvelték a dalnok előadásait, amelyeket korábban már többször is hallottak. Arion koszorút tett a fejére, felvette magára köpenyét, majd elvette lantját, amelynek itteni neve kithara. Ezután megérintette a mágikus húrokat, amelyek hangja messzire hallatszott. Meghallotta ezeket Apollo isten is, aki a költők és művészek védelmezője volt. Villám csapott a hajóba, majd Arion belezuhant a tengerbe. A vízben korábban sok delfin gyűlt össze, hogy meghallhassák  éneklését. Egyikük Apollo utasítására felkapta a hátára Arion-t, majd átszelve a tengert a Tainaron-fokig vitte őt. A tengerészek nagyon meglepődtek, egyúttal féltek is majd a következményektől, ha Arion mégis megmenekül. Annak viszont örültek, hogy kincsei még mindig a hajójukon voltak. Azonban a delfin sokkal gyorsabban haladt, mint az ő hajójuk. Így Arion hamarabb ért Korinthoszba, ahol elmondott mindent Periandrosz királynak, aki eleinte nem igazán hitte el azt, amit állított.  Ő kemény kézzel irányította a királyságot a rend fenntartása érdekében,  de mindig igazságos volt és csak a bűnösöket büntette meg. Ennek értelmében nem bánta a fáradtságot, hogy lemenjen a kikötőbe, ahol megvárta a tengerészek érkezését. A hajón sok kincs volt, de ők ezt azzal magyarázták, hogy kereskedelem révén szerezték meg.  A király ezután Arionról kérdezett, aki a hírek szerint az ő hajójukon kellett volna megérkezzen. A tengerészek erre azt a választ adták, hogy ő sajnos meghalt akkor, amikor egy vihar kitört a tengeren, egy villám pedig látható módon belecsapott a hajó szélébe. Arion ellenben közelebb volt hozzájuk, mint hitték. Az emlékműben rejtőzött el, amelyet a delfineknek szenteltek, majd megmutatta magát a jelenlévőknek . A tengerészek lebuktak, mindenki számára világos lett bűnösségük.  Periandrosz elrendelte, hogy vigyék őket az erdőbe, ahol póznára erősítették mindegyikük testét szögekkel, hogy az éjszaka érkező farkasoknak legyen mit enniük.  Azon a helyen, ahol Arion partra szállt, egy rézszobor látható,  amely egy delfinen lovagló embert ábrázol. A környező lakosok továbbra is azt mondják, hogy a delfinek nagyon szeretik a zenét, mert mindig  elkísérik azokat a hajókat, amelyekről zeneszó hallatszik. Azóta is a görögök nemzeti állata, amely egyben a tengert is jelképezi.  Arión boldogan élt tovább népe körében Korinthoszban, majd Apollo isten megörökítette őt és megmentőjét a  csillagos égen, miután létrehozta  a Delfin csillagképet.

Ariónt gyakran nevezik a dithürambikus költészet feltalálójának, mert Hérodotosz is erről tanúskodott. Ezt nyilvános ünnepeken többnyire körtánc formájában adták elő.  Nem tudni pontosan miben tért el a dithyrambos más kardalok típusaitól. Egyrészt kevés szöveget ismerünk (mind töredék), másrészt a műformára  jellemző változékonyság a műfaji kategorizálást még az antik szerzők számára is bizonytalanná tette.  Az Arión-mítosz és több archaikus feketealakos ábrázolás (vázákra festett fekete motívumok) alapján valószínűnek tűnik, hogy a körben forgó  delfinek képzete már az Ókorban is megjelent a kultuszban.

arion.jpg

 

Szólj hozzá

Görögország