A mimóza szívósságáról és ellenálló képességéről ismert. Azokon a helyeken, ahol meghonosodott, virágjai már tél végén előbukkannak, ugyanakkor elsőként éled újjá pusztító tűzvészek által elpusztult területeken is.  A nőnap eredete azonban régebbi lehet, mint hinnénk. Egyes források szerint ez az ünnep az ókorba nyúlik vissza, amikor egy bizonyos napon Görögországban a nők külön figyelmet követeltek a férfiaktól. Ezen a napon még a háborúkat is meg kellett szüntetni, hogy a katonák feleségeikkel lehessenek. Arra azonban nincs bizonyíték, hogy az év melyik napján tartották ezt  a napot. 

Olaszországban a mimózát 1946 óta a Nemzetközi Nőnaphoz társítják  Teresa Mattei-nek köszönhetően. Ebben az évben az UDI (Olasz Nőszövetség) a háború utáni első nőnap alkalmából olyan virágot kerestek, amellyel megajándékozhatták nőtársaikat. Felvetődött az ibolya is, mint az európai baloldal jelképe, azonban Olaszországban ez a virág nem volt annyira gyakori. A mimóza viszont amellett, hogy éppen a jubileumi időszakban virágzott, könnyen elérhetőnek bizonyult és olcsó is volt egyben. Azóta a férfiak március 8.-án mimózát adnak a nőknek,  és az ünnepi asztalra egy klasszikussá vált sütemény, a mimóza torta kerül.  A torta alapját képező kockákra felvágott piskótatészta  a virág fürtjeit jeleníti meg.  A mimóza elnevezés a spanyol mimar szóból ered, ami simogatást jelent.  Így nem véletlenül kötik ezt a virágot  a gyengébb nemhez, hiszen a nőkre  jellemző érzékenységet, valamint az ellenálló-képességüket személyesíti meg. Több legenda is létezik a mimózával kapcsolatosan, az egyik görög történetben a Nárciszba beleszerető egyik nimfa változik át mimóza bokorrá, mivel a férfi nem tudta viszonozni érzéseit.  Ausztráliában napjainkban már gyomnövénynek tekinthető, azonban ennek ellenére kulturális jelentőségűvé vált, leginkább az őslakosok körében, akiknek legendáiban gyakran előforduló motívum a mimóza.  Az egyik ilyen  történet éppen a nők kitartását és áldozatvállalását mutatja be.

Valahol egy távoli területen Ausztrália partjainál, a Rainhor szigeten  létezett egy erős és bátor nép, akik arról váltak messze földön híressé, hogy a hajuk a Nap színéhez hasonlított. Különösen a nők voltak büszkék arany fürtjeikre, amelyeket  gyakorta ápoltak, különböző ötletes frizurákat dolgoztak ki. Egy napon Mimh-et, a falu főnökének lányát  ellenséges törzs harcosai más lányokkal együtt elraboltak, miközben a falu férfiai a tengeren halásztak. Egy szigetre hurcolták őket, ahol a  szűk sziklafalba vájt labirintusok tökéletes búvóhelyet biztosítottak az emberrablóknak. Azt a barlangot, ahová a foglyokat bezárták, csak a tenger felől lehetett megközelíteni, ezenkívül volt egy szellőzőnyílása is, amely a fölötte álló dombra nyílott. A fiatal Mimh azonban elhatározta, hogy küzdeni fog szomorú sorsa ellen, ezért megkérte társait arra, hogy emeljék fel az ő testét vállaikra, hogy átcsúszhasson a keskeny alagúton, amely a dombra vezet. Ha ez sikerül, akkor esélye lesz értesíteni a falujukban élő férfiakat arról, hogy hol tartják őket fogva. A többi lány úgy tett, ahogy Mimh mondta nekik. A nőnek sikerült elérnie a szellőzőnyílás peremét, áthaladt  szellőzőnyíláson is sikeresen. A testét érő mély karcolások ellenére, amelyet az alagút falait övező sziklák okoztak, Mimh végül megtalálta a kijáratot. Amint kidugta a fejét az üregből, érezte elhagyja minden ereje, légszomj okozta fulladási rohamokkal küszködött, de még így sem adta fel a reményt. A domb tetejéről jól látta népének csónakjait  a tengerparton. Ugyanakkor azt is tudta, hogy az ő kis fejét biztosan nem fogják észrevenni onnan messziről. Hirtelen remek ötlete támadt: kibontotta hosszú aranyszínű haját, majd azt zászlóként lengette a szélben. Ez volt az a jel, amit  a férfiak buzgón kerestek. Mimh társai nemsokára kiszabadultak, de a bátor lány a rohamok miatt megfulladt, és a keskeny alagút lett a sírja. Amikor jegyese a dombra ért, hogy méltó módon el tudja temetni párját, azon a helyen egy mély és nagyon erős gyökerű növényt talált, amelynek sárga virágait lengette a gyenge szellő. Az ausztrál őslakosok már a kezdetektől fogva gyógynövénynek tartották a mimózát, napjainkban is főzet formájában használják hányinger, vérhas és nemi betegségek kezelésére. 

 1911-ben, pontosan március 8-án több mint száz nő vesztette életét egy New York-i gyárban kitört tűzvészben, miközben tiltakoztak a rossz munkakörülmények és a kizsákmányolás ellen.  A tűz által elpusztított területen egy mimózafa nőtt ki állítólag. Egy évvel korábban, 1910-ben a Szocialista Internacionálé kongresszusán javasolták először a nőknek szentelt nap létrehozását Clara Zetkin vezetésével. Ugyanebben az évben, a moszkvai Kommunista Nők konferenciáján ugyancsak március 8.-át nevezték ki az ünnepségek egyetlen időpontjaként.