2024. már 13.

A Tower legendái

írta: Darius1
A Tower legendái

A Tower (Torony) London egyik legrégebbi épülete, amelynek falai némán tanúskodnak a középkori Anglia eseménydús múltjáról.

A hollók 

A legendák szerint ha esetleg a hollók elhagynák a Tower-t, a királyság és egész Nagy-Britannia sorsa megpecsételődne.  Ez a hiedelem a XVII. századra nyúlik vissza, amikor II.Károly király kijelentette, hogy a hollókat állandóan a toronyban kell tartani. Azóta legalább hat fekete madarat tartanak fogva a toronyban, hogy megakadályozzák az ország esetleges bukását. A madarakat övező folklórhiedelmek azonban valószínűleg sokkal régebbiek. Néhány bizonyíték arra utal, hogy végső soron a kelta mitológia elemeiből származhat, amelyekben a holló védelmező funkciót tölt be.  A Tower falain belül a hollók jobb ellátásban részesülnek, mint bármely más madár Angliában . Naponta 170 gramm nyers húst esznek meg,  véres keksszel is etetik őket. Nyitott ketreceik a Wakefield torony mellett vannak.

 Szellemek

A Tower-t Hódító Vilmos építtette az 1066-os  Hastings- csata után, eredetileg egy római falon nyugodott. Először fakastélyt emeltek, aztán kőből egy új épületet, a Fehér tornyot, amelyet erődítménynek szántak. Vér áztatja a helyet: az anyákat fiaik bűnei miatt lefejezték, három királynőt kivégeztek, több fontos személy a börtön falai között halt meg,  továbbá két fiatal herceg feltételezett meggyilkolása is itt történt. A hírek szerint a londoni Tower az egyik leginkább kísértetjárta hely egész Nagy-Britanniában: tizenhárom szellem kószál a folyosóin.

 

A medve szelleme

 III. Henrik egykor a londoni Tower-ben helyezte el vadállatait, köztük a II. Frigyes császártól kapott oroszlánokat, valamint sakálokat, pumákat, elefántokat, tigriseket és még egy jegesmedvét is. Számos látogató érkezett a toronyba, hogy megnézzék a különleges látnivalókat. Még ma is hallatszanak az állatokkal szemben tanúsított kegyetlenségek visszhangjai. Egy sikoltozó medve szelleme állítólag megjelenik az Ékszer- szobában, mint a koronaékszerek spektrális őrzője.

A Véres Torony 

A Véres tornyot azért hívják így, mert a feltételezések szerint 1483-ban ezen a helyen gyilkoltak meg a két herceget. A tizenkét éves V. Edward és öccse, Richard az akkor Kert- toronynál nevezett részlegen laktak, de egy éjszaka eltűntek, majd megtalálták fejüket egy karón. A gyilkos nagybátyjuk, III. Richárd lehetett. Azóta két fehér ruhába öltözött gyereket látnak sétálni a Tower folyosóin, de amikor az emberek megközelítik őket, lassan visszahátrálnak és eltűnnek a falban.

 

A fej nélküli szellem

 A híresebb kísértetek között szerepel  Boleyn Anna is, akit 1536-ban a Tower-ben lefejeztek. Fejetlen szelleme gyakran megjelenik. Sokan az ő alakjához kötnek egy másik szellemet is , a Fehér Hölgyet.

 Véres Mária 

Véres Mária VIII. Henrik lánya volt, aki uralkodása alatt rengeteg protestáns angolt végeztetett ki a Tower-ben. De létezik egy másik Véres Mária is, aki egy kísértet. A leginkább elfogadott változat szerint ő nem más, mint a fent említett királynő gonosz szelleme. Mások azonban azt állítják, hogy ez a szellem Báthory Erzsébet vagy Mary Worth. Megidézése úgy történik, hogy a nevét többször is el kell énekelni egy gyengén megvilágított szobában elhelyezett tükör előtt tizenháromszor. Ezután egy kísértet jön elő a tükörből véres testtel és ruhákkal. A jelenlévők szemét végül a kitépi, aztán kiszívja a vérüket. Nem minden esetben bukkan fel, de a kockázat mindig fennáll.

tower-of-london-ghosts-.jpg

Szólj hozzá

Nyugat-Európa